Jób. 17
Jób. 17
Jób. 17.1
Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám!
Jób. 17.2
Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.
Jób. 17.3
Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?
Jób. 17.4
Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.
Jób. 17.5
Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni.
Jób. 17.6
Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek.
Jób. 17.7
Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.
Jób. 17.8
Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.
Jób. 17.9
De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő.
Jób. 17.10
De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!
Jób. 17.11
Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.
Jób. 17.12
Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.
Jób. 17.13
Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,
Jób. 17.14
ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,
Jób. 17.15
hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?
Jób. 17.16
Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.
