Rebarbara
Rebarbara (növ., rabarbarom, Rheum L.), a sóskafélék családjának neme, szakállgyökérrel, köpcös, húsos tőkével, vastag, bütykös szárral, kürtős pálhájú, nyeles tenyeres erű puha levelekkel, pároséltü (ritkábban hím-özvegy), bő fürtű, hatos-tagú leples virágban 2×3 hímmel és háromélü termővel. Több mint 20 faja Közép- és Elő-Ázsia sziklaterületeinek polgára. Füvének buja növesztéséhez a nedves tavasz idején lát hozzá, úgyhogy a száraz nyár idején termését busásan fejlesztheti. Fajai egymásba porozódva is továbbtenyésztésre alkalmas fajtákat származtatnak, úgyhogy csoportosításukat még Maximovics sem volt képes egészen határozottan megállapítani. Csupán két csoportot állított föl teljesen meggyőzően, amennyiben ezek egymással nem elegyednek: a pálhátlan levelü sivataglakókat (deserticola) és a lombos pálháju bérclakókat (monticola). Az utóbbi csoportból való a 2000 év óta használatos orvosszer, amely R. néven a történelem folyamán más és más fajában került hozzánk. Az ó- és középkor a pontusi R. (R. Rhaponticum L.) tőkéjét (gyökerestül) használta. Az olasz kereskedés az Elő-Indiából szállított barbár R. (R. barbarum L.) és rokonainak tőkéjét hozta hozzánk; innen a növény neve. Szibéria meghódításával a karaván-kereskedéssel a tenyeres R. (R. palmatum L. var. Tanguticum) és a bodor R. (R. undulatum L.) mint orosz R. jutott hozzánk. A szuezi csatorna megnyiltával az angolok a khinai R. (R. officinale Baillon) tőkéjét kantoni néven szállítják s vele a többit majdnem kiszorították. A R. nem csupán hashajtó orvosság, hanem jó paréj is, sőt pázsit közé magánosan ültetett nyájas zöld lapuszerü óriás dudváját dísznövényül is kedvelik. Régibb patikáink az angol spenót meg havasi lósóska (R. patientia L. és R. alpinus L.) gyökerét barát-R. néven használták. V. ö. Ponyozyi, Taxa Posoniensis, 1745. L. még Hashajtó szerek.
