Mozgás.
Mozgás. Valamely test M.-ban van, ha egymásra következő időpontokban különböző helyzeteket foglal el. A fizik-nak ama részét, mely a testek M.-ával s azok leirásával foglalkozik, mekanikának nevezik. A mekanikának azt az ágát, mely a M.-t az őt létesítő okoktól és a mozgó anyagtól függetlenül tárgyalja, kinematikának (l. o.) nevezik; a dinamika (l. o.) tekintettel van a M. okaira és a mozgó test anyagára. A föld felületén végbemenő M.-oknál a földet nyugvónak tekintjük, pedig tudjuk, hogy a föld saját tengelye körül forog; a Nap körül kering. A mekanika a testek M.-ának tanulmányozásában azokat apró részekre u. n. anyagi pontokra bontja s mindenek előtt ezeknek M.-át vizsgálja. Azt a mértani helyet, melyet a mozgó pont az egymásra következő időkben elfoglal, pályának nevezzük. A szerint, amint a pálya egyenes vagy görbe vonalu, megkülönböztetünk egyenes vonalu és görbe vonalu, megkülönböztetünk egyenes vonula és görbe vonalu M.-t.
Egyenes vonalu M:-nál az egyenes vonalu és görbe vonalu M.-t.
Egyenes vonalu M:-nál az egyenes iránya megadja a M. irányát, mely tehát a M. tartama alatt állandóan ugyanaz. Görbe vonalul M.-nál a M. iránya valamely pontban megegyezik az abban a pontban a pályához húzott érintővel; a M. iránya tehát pontról pontra változik. Nyilvánvaló, hogy a pálya még nem jellemzi teljesen a M.-t, mert hiszen ugyanazon pályán nagyon sokféle M. lehetséges. Ha az anyagi pont bármily egyenlő időtartamokban egyenlő utakat fut be, a M.-t egyenletesnek mondjuk. Ha azonban az egyenlő időközökben befutott utak nem egyenlők, a M. változó. Az egyenletes és változó M. pontosabb jellemzésére a sebesség fogalmat szolgál. Az egyenletes M.-nál a sebességet az időegység alatt befutott út szolgáltatja; egyenletes M.-nál tehát a sebesség állandó. Változó M.-nál a sebességet mindig egy meghatározott időpontra kell vonatkoztatnunk, nem szólhatunk sebességről általában, hanem csak sebességről valamely időpillanatban s ebben az időpillanatbana sebességet az az út méri, melyet az időegységben befutna, ha ettől a ponttól fogva sebessége állandó maradna. A változó M.-nál gyakran szólunk középsebességről (1. o.). A középsebesség mértéke az a szám, melyet kapunk, ha a M. két szélső pontja között fekvő utat a befutására szükséges idővel osztjuk. A változó M. egyenletesen változó, ha a sebesség egyenlő időközökben egyformán változik. Az időegység alatt a meglevőhöz hozzájáruló sebességet gyorsulásnak nevezzük.Az egyenletesen változó M.-nál tehát a gyorsulás állandó. A szabadon eső test M.-a ilyen nagy közelítéssel egyenletesen változó.
A M. tartama alatt a sebesség változtathatja nemcsak nagyságát, hanem irányát is; ami a M. tárgyalását megnehezíti. Ilyen esetekben a mekanika a tényleges M.-t három, esetleg két oly M.-ból rakja össze, melyek mindegyikénél a sebesség iránya állandó s csak a nagysága változó: a M.-t illetve a sebességet összetevőkre bontja. Az eljárást a következő példa mutatja: valamely ló percenkint 100 m.-t haladva egyenes vonalban, egy dombra megy fel. A M. teljes jellemzésére meg kell mondanunk: a lovagló út mekkora szöget zár be a délkörrel s mekkora a hajlása a vizszinteshez, tehát mindössze három adatra van szükségünk. Ugyanezt a M.-t ugy is leirhatjuk, hogy megmondjuk, percenkint mennyivel mozdul el a ló dél felé, mennyivel kelet vagy nyugat felé és mennyivel emelkedik. Eme három adat is elégséges a M. jellemzésére. Ezt a három sebességet a tényleges sebesség derékszögű összetevőinek nevezzük. Hasonló értelemben beszélhetünk a gyorsulásnak összetevőiről is. Az ellenkező feladat is, t. i. adott összetevőkből is. Az ellenkező feladat is, t. i. adott összetevőkből a tényleges u. n. eredő sebességet megszekeszteni, a parallelogramm tételével (1. o.) megoldható. Az összetevőkre való bontás azért előnyös, mert az összetevő M.-ok könnyebben tanulmányozhatók, mint az eredő M. s a vizsgálatot sokkal szimmetrikusabbá teszi. A dinamika alapja a Newton felállította három tapasztalati alaptörvény, az u. n. mozgási törvények (1. o.).
Az élő szerveztek M.-a az a működés vagy tevékenység, melyben az élet maga nyilatkozik, tehát ennek, különösen az állati életnek fő tulajdonsága. Magában véve ugyan nem vonhatunk határt az élettelen test szétbomlásának és a táplálkozás vegyi folyamatának tömecs M.-ai közt; de a magasabb rendü állatoknál, hol az egyes szervek munkamegosztása tökéletesebb és határozottabb, már különbséget kell tennünk: amenynyiben ugy az egész testnek állapotát (helyzetét) változtató térbeli M.-ok, mint az emésztési és a fizikai élethez szükséges M.-ok is, bizonyos összehúzható rostok (1. Izmok) segítségével történnek. A magasabb rendü állati szervezetek M.-ainak rugója és indító oka az idegrendszerben van, a melynek kettős irányu működéséhez képest megkülönböztetünk: l. önakarati M.-okat, melyeket az idegrendszer középpontjából kiinduló közvetlen izgalom (akarat) hatása alatt végzünk, s 2. reflex M.-okat, melyek öntudatlanul is, az érzékeny idegek izgatása folytán is létre jöhetnek. A növényeknek a M. ugyan nem sajátsága, mégis M.-t itt-ott rajtok is tapasztalunk. Aprotoplaszmának önálló mozgékonysága van, a kriptogamák ondószála, valamint a rajzó spórája is mozog, ezért sokáig állatnak tekintették. A moszatok rajzói v. rajzó spórái v. sejtjei az anyasejt falát, amelyben képződtek, áttörik s a vizben egy ideig állat módjára hemzsegnek. Nyugalomra szállva, oly faju növény lesz belőlük, aminő az volt, amelytől származtak. Micsodas belső erő indítja mozgásnak a rajzó sejteket v. az ondószálalakat, még ismeretlen, de a mozgásuk a szüntelenül rezgő szőrszálaikal (cilia) szokott megindulni. A M. sok növény fenmaradását és könnyebb szaporodását nagyon elősegíti. A M.-hoz tartozik a nutatio, vagyis azok a görbületek, amelyeket a hosszában növekedő szerv minden külső hatás v. bántalom nélkül, egymásra következőleg más-más irányban tesz. A vöröshagyma szára, mielőtt határozott magasságát elérné, lassan ide-oda görbül. A nutatióhoz tartozik a felfutó szár tekergődzése v. csavargódzása is.
