Honvédség
Honvédség (l. a mellékelt szines képet), az államok véd- és hadszervezetének egyik intézménye. A hadviselés ujabb módja, mely a hadseregek oly tömeges alkalmazását kivánja, minőt nemcsak a régmultban, de még a közelmultban is képzelni sem mertek, szükségessé tette a polgárok védkötelezettségét életkor tekintetében tetemesen kiterjeszteni, ugy hogy a védkötelesek még sorhadi és tartalékos szolgálatkötelezettségüknek lerovása után is, háboru esetére honvédelmi v. hadviselő célokra kötelezőleg
)
A MAGY. KIR. HONVÉDSÉG.
rendelkezésre álljanak. A védkötelesek ezen csoportját, mely sorhadi és tartalékos szolgálatának eleget tett, békében már semmi v. igen csekély szolgálati kötelezettséggel bir, háboru esetén azonban külön ujabb csapatok alakítására és általában a hadsereg erősítésére és szaporítására alkalmazzák, megkülönböztetőleg a sorhadtól, tartaléktól és póttartaléktól, melyeket váltakozva álló, rendes, 1-ső vonalbeli, aktiv stb.-nek szoktak nevezni: általában H.-nek nevezik (Landwehr, armée territoriale, milizia mobile, opolcenie stb.). Mivel a H.-hez tartozó csapatok legénysége az első vonalbeli csapatokénál előrehaladottabb koru; a csapat- és fegyveres gyakorlatoktól már elszokott; ruházatára, fölszerelésére, fegyverzetére és vezényletére általában az első vonalbeli csapatokénál kevesebb előgondoskodás szokott történni; végre mivel a H.-et csak ritkán és csakis szükség esetén szokták a hadviselés elsőfoku fontosabb feladataira, hanem többnyire másodrangu hadi feladatokra alkalmazni (helyőrség, megszállás, hadtáp, őrkiséret, katonai biztosítás stb.), ez okból joggal a H.-et is egészben másodrangu seregintézménynek szokták nevezni.
A H., mint majdnem minden ujabb katonai intézmény, először Poroszországban keletkezett és pedig még e század elején, midőn Poroszország I. Napoleon által legyőzetve, csak korlátolt számu hadsereget tarthatott. Ekkor haderejét akként szaporította, hogy a védköteles ifjuságot egy aránylag gyorsított módozat mellett sürü tgurnusokban kiképezte és aztán béke idejére szabadságolta (Krümper-System). A Franciaország ellen viselt felszabadító háborukban (1813-15) a porosz álló hadsereg mellett ezekből alakultak az első Landwehr-csapatok, melyekkel a porosz hadsereg 3-4-szer akkora lett, mint aminőre I. Napoleon és a többi államok becsülték. Az intézmény később állandósíttatott és 1866 után a többi német államra is kiterjesztetett. Az ujabb katonai törvény szerint a Landwehr-kötelezettség Németországban a sorhadi és tartalékos szolgálati kötelezettség lerovása után még 12 évig tart (27-től a 39 éves korig). Németország óriási hadi sikerei után Európa csaknem valamennyi állama többé-kevésbé változó részletekkel, de lényegében azonos elvi alapokon utánozta a porosz Landwehr-intézményt. Némely országban a H. fentebb megjelölt csoportjához még oly védköteleseket is sorolnak, kik a hadsereghez egyáltalában be nem soroztattak, v. ebben a rendesnél alsóbb foku kiképezést nyertek. A legtöbb hadseregben (az egyetlen osztrák-magyart kivéve) a H.-ben ugyanazon fegyvernemek (gyalogság, lovasság, tüzérség stb.) és szervezési csoportok vannak, mint az álló hadseregben; a háboruban azonban ritkián szoktak tisztán H.-ből a hadosztálynál magasabb hadászati köteléket alakítani. Sőt ennél és a kisebb kötelékekben és a H. harcképességének emelésére nem ritkán alkalmaznak vegyítve, álló hadseregbeli osztagokat v. személyeket. A H.-ből békében rendszerint csak keretek, néhol még ilyenek sem állanak fenn, hanem róla csak nyilvántartás vezettetik.
Magyarországon.
H.-nek először azon csapatokat nevezték, melyeket az 1848-iki mozgalmas időben a horvát betörés veszélye ellen a magyar kormány rendeletére a magyar hon védelmére toborzottak. Később szokásból azon önkénteseket és osztrák hadseregbeli csapatokat is, melyek a magyar ügyhöz átállottak és a honvédekkel vállvetve harcoltak, szintén a H. név alá foglalták, miáltal a H.-hez a magyar nemzeti ügyért harcoló hadsereg fogalma fűződött. Ezen H. az 1848-49-iki szabadságharc leveretése után feloszlott és 1869-ig ily nevü csapat v. védelmi intézmény nem létezett.
Midőn azonban a magyar alkotmány visszaállítása után 1867. a monarkia mindkét államának védelme közös ügynek nyilváníttatott és a magyar törvényhozás közvetlen befolyása alól kivonatott, a magyar nemzet mégsem akart lemondani az alkotmányában és különösen az 1848. törvényekben gyökerező azon jogáról, hogy magyar nemzeti hadsereget, illetőleg a hon védelmére rendelt seregintézményt is alkothasson. Ezen közjogi követelmény a közös védelemre rendelt közös hadsereg keretén belül, egységének megbontása nélkül, nem volt megvalósítható. Ehelyett határozatba ment, hogy a közös hadsereg keretén kivül, a monarkia mindkét állama egy-egy külön hadseregcsoportot állítson fel, mely függetlenül a közös hadügyi kormánytól, kizárólag a magyar, illetőleg osztrák kormány igazgatása alatt álljon. E seregintézmény, mely a monarkia fegyveres erejének kiegészítő része, az 1868. évi XLI. t.-c. alkotása, Magyarországban mint H., Ausztriában mint Landwehr 1869-ben alakult. E törvény értelmében a sorozásoknál mindazon védkötelesek, kik a közös hadsereg és hadtengerészet, valamint ezek póttartalékának ujoncjutalékául kivetett legénység kiállítása után még fegyveres szolgálatra alkalmasaknak találtattak, 12 évre a H.-hez avattattak fel; azonfelül a közös hadsereg legénysége, miután ottani tényleges és tartalékos kötelezettségét lerótta, még 2 évre a H.-hez helyeztetett át.
Az első szervezéssel egyidejüleg felállíttatott a honvédelmi minisztérium és a honvédfőparancsnokság, mint központi hatóságok; az első honvédelmi miniszter gróf Andrássy Gyula, a honvédség első főparancsnoka József főherceg volt. Az ország területileg 6 honvédkerületre és ezeken belül 82 zászlóaljterületre osztatott, melyekből háboru esetére 82 gyalogzászlóalj és 32 lovas-század volt feállítandó. Az utóbbiak között eleinte 28 huszár- és 4 dsidásszázad volt. Az első honvédlegénység 1869-ben egy rendkivüli sorozás utján állíttatott ki, melyhez kivételesen 5 születési évfolyam (1849-45) volt felhiva; e sorozás 46 406 ujoncot juttatott a H.-nek. A kiképzés megindítására még a sorozás elején önkénteseket toborzottak, kik honvédtisztekké való kiképzésre voltak kiszemelve. E toborzás eredménye 300 önkéntes volt, kik a nyár folyamán egy központi tanosztályban jövő feladatukra előkészíttettek, azután további kiképezésre a 6 kerületre szétosztattak. Ezen tanosztály vizsgázott személyzete végezte a H.-nél az első ujonckiképezését 1869 nov. és dec. Az ujonckiképezés után azonnal foganatba vétetett a honvédcsapatiskolák, altiszti, tiszti stb. tanfolyamok szervezése is és soká a fegyvergyakorlatokon kivül ebből állt a H. egész kiképzési intézménye. 1871. az ország 6 helyett 7 kerületre osztatott; a huszárszázadok száma 32-ről 40-re emeltetett. A volt határőrvidék feloszlatása folytán a zászlóaljak száma 1872. 4-el, 1873. 6-tal szaporodott, miáltal a gyalogzászlóaljak száma 92-re emelkedett. Ugyanekkor a kezdetben alakított 20 dandár helyett az egész honvédgyalogság 14 dandárba 6-7 zászlóaljjal osztatott; háboruban 1-1 dandár 2-2 féldandárba tagozódott, 2-2 dandár pedig 1-1 hadosztályt alakított.
Miután a H.-nek a 3 főfegyvernem közül csak gyalogsága és lovassága volt, a tüzérség helyett 1871. szórólövegekkel (mitrailleuse) láttatott el, és pedig minden dandár számára 1-1 osztag állíttatott fel; összesen 90 darab szórólöveg volt, melyek közül 80 a Montigny- és 10 a Gattling-féle rendszerből való volt. E szórólövegek 1875. leszereltettek és azóta használaton kivül vannak helyezve. 1886. a 92 honvédzászlóalj már békében 28 féldandárba tagoltatott. A legfontosabb változás azonban 1889. állott be azáltal, hogy minden zászlóaljnál az eddigi egy állandósított század helyett 4-4 századkeret, azonkivül minden féldandárnál 1-1 pótzászlóaljkeret és 1-1 kiegészítő parancsnokság állíttatott fel. Ezzel egyidejüleg az 1. és 5. féldandárnál még 1-1 zászlóalj állíttatott fel, miáltal a honvédzászlóaljak a jelenlegi számra (94) szaporodtak. 1890. a féldandár elnevezés helyett az ezred rendszeresíttetett; megállapíttatott a honvéd ujoncjutalék (12 500), miáltal a H. állományviszonyai szilárdabb alapra jutottak. A H. anyakönyvi állománya volt: 1869-ben 597 tiszt és 69 439 legény; 1890-ben 4280 tiszt és 234 514 legény.
A lovasságról fölemlítendő, hogy eleinte a századok csak osztályköteléket alkottak; később az osztályok 10 ezredbe alakultak, minden ezred 2-2 osztálylyal; minden osztály 2-2 századdal; az összes lovassági kiképzés vezetésére és felügyeletére egy lovas-dandárparancsnokság állíttatott fel. 1880. a lovasezredek huszárezred elnevezést kaptak; 1882. a horvát dsidásezred is huszárezreddé alakíttatott át. 1881. egy honvéd lovassági felügyelő állása (Henneberg) rendszeresíttetett, a 10 huszárezred pedig 2 lovasdandárba tagozódott. 1889. minden huszárezrednél még 2-2 huszárszázad (5. 6.) állíttatott, ami a 3. lovas dandárparancsnokság felállítását vonta maga után. A honvéd lovasság hadi lóállományának biztosítási módja, a vállalkozó rendszer, eleinte eredetiségénél és szokatlanságánál fogva nagy feltünést keltett; idővel azonban oly célszerünek bizonyult, hogy azóta részben a közös hadsereg és némely külföldi államok is utánozták.
A H. kiképzése eleinte csak az ujonckiképezésből, az altiszti és különféle csapatiskolákból, végre a fegyvergyakorlatokból állott. 1882. ehhez járultak még a tanzászlóaljak. A kiképezés láncolata a következő volt: okt. és nov. kiképeztettek az ujoncok. Ezekből kiválogatták az altiszti kiképezésre alkalmas elemeket, mig a többieket szabadságolták. Az altiszti jelöltek dec., jan. és febr. zászlóaljanként az altiszti iskolákban oktattattak; ezek márc. és ápr. dandáronként dandáraltiszti iskolákba vonattak össze. Májusban megalakult a tanzászlóalj, melyhez az előző őszszel kiképezett, de szabadságolt ujoncok ujra behivattak és a dandáraltiszti iskolák tanoncai is beosztattak. A tanzászlóaljak csaknem a fegyvergyakorlatok kezdetéig tartottak, melyekben a legénység szintén résztvett. A fegyvergyakorlattal a legénység kiképzése aug.-szept. be volt fejezve és hasonló turnus ujra kezdődött. 1886. a dandáraltiszti iskolákat beszüntették és az altiszti tanoncokat a zászlóalj-altiszti iskolákból közvetlenül a tanzászlóaljakba osztatták be. 1890. a tanzászlóaljakat is beszüntették, mert a kétévi tényleges szolgálati kötelezettség rendszeresítése által ugy a közlegénység, mint az altisztek kiképzése állományilletékes ezredeiknél és zászlóaljaiknál szakadatlanul történik.
Az első honvéd tisztikar 1869. nyugdijas tisztekből, kilépett volt tisztekből, volt 1848-49-ki honvédtisztekből, a közös hadseregtől átlépett tisztekből, végre tiszti szolgálatra alkalmas polgári egyénekből és volt altisztekből alakíttatott. A tiszti sarjadék előteremtése sok nehézségbe ütközött. Eleinte számítottak a mutatkozó lelkesedésre és arra, hogy az egyetemi tanulóifjuság megfelelő kiképezés mellett honvédtiszti állásra fog törekedni. Ily célból az egyetemeken és akadémiákon katonai tanszéket állítottak. De a lelkesedés szalmatüznek bizonyult. Budapesten 1869-70-ben 83 hallgató iratkozott be, de csak 13 tette le a hadapródi vizsgát; a 2-ik évben beiratkozott 65, vizsgázott 14; a 3-ik évben beiratkozott 49, vizsgázott 8. Még silányabb volt az eredmény a vidéki akadémiákon. A tiszti kiképzés más forrásai voltak a kerületi tiszti tanfolyamok, melyek azonban szintén nem feleltek meg a célnak. Végre 1872-73 óta a tiszti kiképezés számára megnyilt egy központi intézet: a Ludovika Akadémia, a lovasság számára pedig a központi lovasiskola, eleinte Jászberényben, később Budapesten (l. Ludovika Akadémia). A H.-nél az eddig említett csapatokon és parancsnokságokon kivül van egy honvéd főtörvényszék, egy központi ruhatár, egy fegyverzeti bizottság, hadbiróság, orvosi tisztikar, hadbiztossági, számvevő, állatorvosi stb. honvédtisztviselők. A H. szolgálati és vezénylő nyelve az I-VI. kerületekben a magyar, a VII.-ben a horvát. A honvédeskü abban különbözik a közös hadseregbelitől, hogy a honvédség a királyon kivül «hazánk szentesített törvényeinek» is hűséget és engedelmességet esküszik. A H. zászlója nemzeti szinü, egyik oldalán a magyar államcimerrel, a másikon a király nevének kezdőbetüivel diszítve. A ruházat leginkább a zsinórozás által tér el a közös hadseregbelitől. A kardbojt, a fegyverzet, az illetékek, a szolgálati, gyakorlati és harcászati szabályok ugyanazok, mint a közös hadseregnél. Jelszó: királyért és hazáért.
A H. jelenlegi szervezete és elhelyezése a következő táblázatból vehető ki.
A legnagyobb rokonszenv mellett, melylyel a magyar nemzet a H. iránt, mint a magyar államiság fegyveres hatalmának gyenge képviselője iránt viseltetik, és a legnagyobb elismerés mellett, melylyel a leghivatottabbak is a magyar H. békesikereinek adóznak: nem lehet elzárkózni azon tény elől, hogy az osztrák és magyar H.-ek az egész világon páratlan intézmények és azon különleges szervezetnek, melyet a monarkia dualisztikus államszerkezete kényszerüségből szükségessé tett, fontos hátrányai, bár némely előnyei is vannak.
A hátrányok ez idő szerint a következőkben nyilvánulnak: a) Közvetlenül besorozott és a közös hadsereg tartalékából eredő személyzettel egészíttetik ki. Ezáltal különböző szolgálati nyelven és különböző fokon kiképezett személyzetből áll. b) Csak két fegyverneme van. Ezáltal nemcsak hogy önálló hadműködésre képesítve nincs, de a közös hadsereg különleges fegyvernemeiből eredő és törvény szerint a H.-hez tartozó személyek, a H. kötelékében nem nyerhetnek hivatásszerü alkalmazást, hanem honvéd név alatt a közös hadseregnél szolgálnak. c) A honvédtisztek nem választhatnak hajlamaiknak és képességeiknek megfelelő fegyvernemet. Ezáltal a műszaki katonai szaktudományok művelésétől, ezek gyakorlati megismerésétől a honvédtisztek ki vannak zárva. d) A H. által nemcsak a monarkia véderejének egysége, hanem a magyar államé is meg van bontva. A véderő tulnyomó és tökéletesebb része a közös hadseregben rejlik; a másik - tökéletlen - része a H.-ben. A honvéd seregtesteknél (hadosztályok) a közös hadseregtől beosztott fegyvernemek, csapatok, intézetek és személyek kétféleséget (nyelv, eskü, birósági illetékesség stb., közigazgatás) idéznek elő. e) Több aprólékos berendezés, mely politikai okból szükséges, aránytalan költséget, erő-, munka- és időpazarlást, továbbá a katonai közigazgatásban meddő munkát, lassuságot és surlódást idéz elő. Ellenben fontos előnyök: a H.-ek fiatalabb legénységből állanak, mint a külföldi államokban; a H.-ek mozgósítása sokkal gyorsabb, mint máshol, mert már békében számbavehető keretek és csapatok állanak fenn; ezáltal az osztrák és magyar H.-ek, eltérőleg a külföld hasonló intézményeitől nem másodvonalbeli, hanem elsőrendü, első vonalbeli és a közös hadseregbeliekkel közel egyenértékü csapatoknak tekinthetők.
A H. évi ujoncjutaléka az 1889. VI. t.-c. 14. §-a értelmében, 10 évig tartó érvénynyel, 12 500 főben van megállapítva. A H.-be felavatás általános kellékei: a) magyar állampolgárság, b) a szükséges szellemi és testi képesség mellett legalább 153 cm. testmagasság és c) legalább hadköteles kor, kivéve a Ludovika Akadémia végzett növendékeit. Irodai szolgálatra alkalmazhatók és kézművesek, ha különben alkalmasak, testmagasságra való tekintet nélkül besorozhatók. A H. behivása és mozgósítása, ha háboru veszélye fenyeget, mindenkor csak a király rendeletére történhetik, a honvédelmi miniszter ellenjegyzése mellett; a tartalék és póttartalék a honvédségnek hadi létszámra való kiegészítése végett szintén csak a király parancsára hivható be. A H.-et a magyar korona országain kivül csak kivételesen szabad alkalmazni; erre mindenkor a törvényhozás külön intézkedése szükséges. Csak az országgyülés együtt nem létében, s ha a halasztásból veszély származhatnék, rendelheti el Ő Felsége, az ország összminisztériumának felelőssége s az ország képviseletének, annak legközelebbi összejövetelekor azonnal kikérendő utólagos jóváhagyása mellett, a H. alkalmazását az ország határain kivül. A H. belszervezetét a király, mint legfőbb hadur, csak azon mérvben határozhatja, illetve változtathatja meg, amelyben ezt a honvédtörvény nem szabályozná.
