TEMPLOM
TEMPLOM, fn. tt. templom-ot, harm. szr. ~a. 1) Nyilvános épület, melyben akármely vallási felekezet hívei köz isteni tisztelet végett öszve szoktak gyűlni. Jeruzsálemi templom, melyet Salamon épített. Görögök, rómaiak templomai. Jupiter, Janus, Békeisten temploma. 2) Különösen, melyben a keresztény hivek végezik az isteni szolgálatokat, máskép: szentegyház, istenháza, úrháza. Templomba járni. Templomokat építeni. Anyatemplom, fióktemplom. Templom hajója, szentélye. Oltárokkal diszített templom. Érseki, püspöki templom, azaz főtemplom, nagy templom. Nem mind szent, aki templomba jár. (Km.). Szegény mint a templom egere v. mint a templomba szorult egér. (Km.). A latin templum-ból kölcsönöztetett. Tisztább magyarsággal, mint föntebb érintők, egyház, szentegyház, Isten háza. A latin templum pedig Varró szerént eredetileg égtájat, sőt magát az eget jelentette: „a tuendo primum templum dictum” honnan szerénte a contemplor íge is. „Templum regionem coeli significat, quam auspicia captaturi augures non manu, sed lituo definiebant et notabant secundum quatuor cardines mundi” Basilii Fabri Thesaurus. Későbben a keresztények, hogy magokat s egyházaikat a pogányságtól megkülönböztessék, a szent egyházat inkább ecclesia, basilica, sacrarium nevekkel illették. A keresztény, különösen római és görög szertartásu templomok fő részei. 1) A tornácz, melyen belül lépni hajdan a nyilvános bűnbánatot tartóknak nem volt szabad. 2) A templom hajója, vagyis azon legtágasabb öble, melyben a nép rendesen kétfelé van válva, t. i. a férfiak jobb, a nők baloldalra. 3) A karzat, mely a tornácz fölött emelkedett erkély. 4) A szentély, hol a szentséges áldozat vitetik végbe, s tartatik az oltári szentség. Ezt a hajótól rendesen korlát választja el.
