Japán spániel
Japán spániel
(Chin). Valószínűleg a » pekingi palotakutya leszármazottja, de legalábbis közös ősöktől származnak. Állítólag Kr. u. 732-ben egy koreai misszionárius parányi ölebet küldött a japán császárnak, és ezzel vetette meg a fajta alapjait. Egy másik elmélet szerint a buddhista szerzetesek és a tanítványok vitték a kutyát Japánba, kb. a Zen buddhizmus megjelenésével egy időben, azaz Kr. u. 520 körül.
Az biztos, hogy 1853-ban egy amerikai hajóskapitány öt ~lel a fedélzetén indult útnak Japánból Ny felé; ezek közül három elpusztult, de kettő partot ért. Másik két példány egy angol hajón érkezett, és ezek a kutyák Viktória királynő tulajdonába kerültek. Megindult a ~import első nagy hulláma; kutyák százai tettek meg nagy utakat, és vetették meg fajtájuk alapjait más, Japántól távol eső országokban.
Az 1860-as években egy angol szerzőtől sajátos elmélet látott napvilágot a ~ parányi termetéről; azt írta, hogy ezeknek az ölebeknek a létrejöttében valószínűleg nagy szerepet játszott a híres japán rizspálinka, a szaké, ez segíthette elő törpe termetük kialakítását.
Ez a kis termetű, széles és gömbölyű fejű, dekoratív szőrzetű, bájos kutyácska a pekingi palotakutyának és a » mopsznak a rokona. Feje aránylag nagy, füle kicsi, szögletes formájú, hosszú szőr borítja, arcorri része különlegesen rövid. Háta egyenes, mellkasa széles és mély. Hosszú szőrrel borított végtagjai egyenesek, vékonyak. Farkát ugyancsak szép, hosszú szőrzet fedi. Színe fehér, vörös v. fekete foltokkal; szőrzete lágy, selymes, egyenes és hosszú, különösen a nyakán és a farkán. Marmagassága kb. 30 cm, a szuka valamivel kisebb, mint a kan; ált. minél kisebb, annál értékesebb; maximális testtömege 2-3 kg (1. 63. színes fénykép).
Japán spániel
