Hogyan tovább . . .?
Hogyan tovább . . .?
A hullámhegyet általában hullámvölgy követi, s ez az operaházi balettegyüttes esetében a 80-as évektől a jelentős bemutatók számának csökkenését jelentette. A napjainkig tartó periódusban Seregi mindössze két jól sikerült balettel állt elő, 1985-ben a Rómeó és Júliával, 1989-ben pedig a Szentivánéji álommal. Fodor bemutatói is megritkultak, és csupán a tíz esztendeje született táncszínház jellegű rockbalettje – A próba – maradt meg a repertoárban.
A 80-as évek közepétől új magyar koreográfusok mutatkoztak be. Elsősorban Pártay Lilla és László Péter említendő meg. Pártay alkotása az – 1991-ben Csajkovszkij muzsikájára készült – Anna Karenina, atmoszferikus balettdráma, amelyben koreografikus szemlélettel bontja ki a cselekményt. 1989-ben mutatták be László Péter balettjét, a Derbyt, amely A lovakat lelövik, ugye? című regény nyomán készült, táncszínházi eszközökkel.
A külföldről átvett balettek közül a holland Hans van Manen Adagio Hammerklavier című alkotása, a Hollandiában működő cseh Jiri Kylián két balettje, valamint az amerikai Robert North A halál és a lány című egyfelvonásosa tekinthető igazi nyereségnek.
A klasszikus örökséget a Csipkerózsika 1991. évi – Róna Viktor tervezte – felújítása gyarapította, miközben ez a "létfontosságú" műsorréteg szinte sorvadóban van. Emellett a 80-as évek vége felé erőteljes előadó-művészi váltás is bekövetkezett, mert a férfi szólisták nagy része külföldre szerződött, ugyanakkor visszaesett a külföldi szólisták vendégjátéka. A korábban átvett nyugati balettek zöme – anyagiak miatt – lekerült a repertoárról.
