Tompa Mihály: A PATAK.
Amint a világra szűl:
Érzéketlen kebeléről
Eltaszít kegyetlenűl.
Kezdem vándor-útamat,
S oda, honnan elszakadtam,
Visszatérnem nem szabad;
Zordon sziklák közt vezet,
Melyeken vergődni hallom
A rohanó szélveszet.
Mikor lombja sem remeg;
A szellők is megpihennek,
Mint a játszó gyermekek:
Éjszakára meglapul;
Virág szunnyad szembehunyva;
Mig a hő nap alkonyul:
Hol szeretnék, nem lehet;
Sirva kezdem s zugolódva
Végzem, végzem éltemet;
Hol elnyelnek a habok ...
Mily élet ez!? szünet nélkül
Születek és meghalok!