Tompa Mihály: ŐSZI TÁJNAK...
Őszi napfény ragyogása!
Hervadásból, fényből támad
Lelkemen e kedves bánat.
Visszatérek gondolattal
A tavaszra, ... ah de annál
Betegebbnek tetszik a táj!
Ez a határ olyan népes?
Ez a halom, völgy és tájék ...
Mintha a sirkertben járnék!
Haldoklásnak szent országa!
Olyan édes forró vággyal
Ölel téged lelkem által!
Lelkemen vesz mély hatalmat;
S bár meghalni kéne véled:
Mégis, mégis szeretnélek!
Rá derengő napfény árad;
Ah, mi vonzó szép halál van
E mosolygó hervadásban!
Szinte érzem szempillámom;
Hogy lehajtsam, szinte vonja
Fejem a fák hulló lombja.
Nem küzdéstül, fájdalomtul;
Itt a végharc ösmeretlen:
Lehet-e meghalni szebben ...?!
Ah csak annak volna vége:
Őszi napfény ragyogása,
Őszi tájnak hervadása!*