Reményik Sándor: A postás
A postás
A levelet átnyujtja, s elköszön.
S ahogy búcsúzik, mintha mondaná:
Ami benne van, ahhoz nincs közöm.
Megy, hogy a nyári port, s a tél havát
Lerázhassa a szomszéd küszöbön.
Ahogy búcsúzik, mintha mondaná,
Nem érdekelhet egyéb engemet,
Mint utca, házszám, ajtó, emelet.
Csak kívülről látom a levelet.
S ahogy búcsúzik, mintha mondaná:
Ami benne van, ahhoz nincs közöm.
Megy, hogy a nyári port, s a tél havát
Lerázhassa a szomszéd küszöbön.
Ahogy búcsúzik, mintha mondaná,
Nem érdekelhet egyéb engemet,
Mint utca, házszám, ajtó, emelet.
Csak kívülről látom a levelet.
Kezén világok iramlanak át.
Szerelmek égnek, és melódiák
Örvénylenek ezer pecsét alatt.
Neki pecsétet törni nem szabad.
A titkok végtelenjén átmegyen
Húnyt szemmel, házról-házra, csendesen.
Mosolyt fakaszt - és nincs érdeme benne.
Könnyet fakaszt - és nincsen vétke benne.
Vihart támaszt - és nem ő támasztotta.
Kegyelmet oszt - és nem ő osztogatta.
Szerelmek égnek, és melódiák
Örvénylenek ezer pecsét alatt.
Neki pecsétet törni nem szabad.
A titkok végtelenjén átmegyen
Húnyt szemmel, házról-házra, csendesen.
Mosolyt fakaszt - és nincs érdeme benne.
Könnyet fakaszt - és nincsen vétke benne.
Vihart támaszt - és nem ő támasztotta.
Kegyelmet oszt - és nem ő osztogatta.
Olyan világtól idegennek tetszik,
És mégis olyan emberinek tetszik
E kéz, mely nem tudja, hogy mit cselekszik.
És mégis olyan emberinek tetszik
E kéz, mely nem tudja, hogy mit cselekszik.
