Kosztolányi Dezső: VERS

Full text search

VERS
 
Eleonora Kalkovszka
 
Ezt tették vélünk s nem kérdeztek minket,
sok ország mondta ki a nagy halált,
de minket meg se kérdeztek, a láng
kihamvadott, szívünknek gyenge lángja
s a gyűlölet, az égett, mint a máglya.
 
Ezt tették vélünk s nem kérdeztek minket,
mint hogyha ez nem is tartozna ránk,
és nem mi lennénk a forrást lehajtó
örök meder, az élet és az ajtó.
 
A férfiak nem tudják és nem értik,
mi élni és mi halni idelent.
Ösztön ragadja lázasan a férfit,
ha életet vesz, életet teremt.
Az élet néki olyan, mint a dóm,
mely készen áll, ragyogva, biztatón.
 
De mi e dómot lassan építettük,
ennen-vérünkkel csendben szépítettük,
borzongva raktuk össze száz falát,
míg elkészült, hogy zúgva hassa át
az orgonának roppant szólama
s most látva-látjuk, hogy a mű, az élet
százmilliószor porrá, semmivé lett.
 
Eddig hallgattunk, de most fájva-fájunk,
a fájdalom elérte már a szájunk,
kicsordul rajta s áradó özönben,
jajjá változva a világba röppen.
 
Fül voltunk eddig, most legyünk a száj,
szem voltunk eddig, most legyünk a kéz.
Kézzel, szájjal hirdessük, sose térjen
e szörnyű korszak vissza és ne vérben
fulladjanak meg unokáink.
 
Ha majd a szörnyű harc nem öldököl,
országtól-országig nyúlik kezünk,
s egy végtelen láncban ölelkezünk,
mit össze nem tör férfi és ököl.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť