Katona József: Egy Könny
piroslott e haló félvilág határa
egy csendes őszi napon, |
szárnyokrol le egy szép Geniust a nyírek
ernyében e sík lapon. |
mellöl futott, mellyet minden Tér könnyezett
ott keresztüljöttében; |
hervadva - vele mint a Nap hogy alkonyúlt
szép könnye ellenében. |
részvételt varázsolt minden szirtszivűbe)
véste be nevét s - Bettit: |
lenni, hogy Kedvesed, kedves Betti, E' lett,
áldozva könnyezetit! |
ösvényén! csapodár forgandóságé lett,
hogy behengerült ebbe: |
s alig a csontember egy kis gödröt tára,
már nincs könnynél egyebe. |
ollyan szegény levék e gyászos napodon,
hogy ennél többem nincsen: |
nem tart - esmeretlen esmerőssé vál ott -
túl minden gát-bilincsen. |
tőlem, töltse ki az éveket, számodra
mellyeket nem szánt a sors: |
számossakat élsz még az élet körében,
lett bár halálod illy gyors! |
terhelni, jó Lélek! mosolygón lett véged
jut szebb virágzásához; |
veled dicsőülve viszed a Hálá'dat
mennyei zsámolyához. |
(most már veled játszó víg álmodozásod)
ért célja Reményednek; |
s ámbár könnyeznek is itten kedveseid,
te mosolygsz - Elekednek. |
vídámon mutatod magadat Juditod
csalódó karjainak: |
kitépi öléböl, minden reggelével,
e Fényt, szép álmainak. |
síró Geniusod szemébe! helyetted
add nekem a hűlt Hónnyat, |
ne játszd ki utánnad rebgő Kedvesedet
hunyj le, mint ez alkonyat! |
tőllem is, és könnyem egy van még számodra
elfojtva az ingerbe' ; |
ahányszor a napnak szikrái erednek
aludni a tengerbe. |