Arany János: AZ ÉJ
Sötét éjben ha egyedül
Vagyok, velem csupán ebem
S a nyáj, melyet köröttem látok
A homályban legelni dombos oldalon;
Nem bir fakadni semmi dal;
Miért hogy sik gyepen ledőlve
Nem alhatom, s ábránd fog el.
Ha szél a nyárfával susog,
Ha távol zúg a vízesés
Vagy a berekből hangzik egy kiáltás.
Ha szembeszállni kell merény,
Egész falu azt tartja - nem dicsekszem -
Hogy senki vélem föl nem ér.
Megállva egy-egy csillagon,
Mikéntha átolvasni tudnék
A mennybolt éji fátyolán!
Partján s figyelve hangjait,
Oh, hányszor tetszett úgy nekem,
Mintha megérteném szavát.
A menny boltján mit olvasék,
A tiszta éjben, mely csodás
Érzés fogá el szívemet:
Szót nem találok ajkamon;
Az egy homályos szende báj,
Mit éjben lelni föl csupán.
Nem zeng, mint másszor, énekem;
Röpülve ábránd-szárnyakon,
Szó reggelig se jő belém.