Arany János: EMLÉNYEK
Gyakorta megjelensz,
Korán elhunyt barátom,
Van-é jel síri fádon,
Mutatni, hol pihensz?
A hír nekem mesét,
Hogy még tán eljövendesz:
Tudom én, mit jelent ez
Ellenmondó beszéd.
Kimondani haboz,
S hogy a nehéz követség
Nagyon zokon ne essék,
Szavában ingadoz.
A már adott reményt;
Majd, amidőn elillant,
Távolról visszacsillant
Még egy csalóka fényt.
Éjente képedet!
Sírból megannyi árnyak...
S kik onnan visszajárnak,
Nem hoznak életet.
Hamvai fölött a hely.
Hol, merre nyugszik ő,
Nem mondja semmi kő,
Nem mondja semmi jel.
Nincs egy Antigoné,
Ki sírját fölkeresve,
Hantot föléje nyesve,
Virággal hintené!
Nem bántja többé az "Egy gondolat".
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.
Ama fél jóslat... vagy fél őrülés,
S jövőbe néz - most egy maréknyi por.
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.
Gyakran érzem lobogni szellemét.
Meg-megsimítja forró homlokom.
És önfeledve ajkam szól: te itt?...
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
A szín erős, nem illik együvé."
Múlass velem soká, szelid emlékezet!