Arany János: VÁLASZ PETŐFINEK
Örűl a szívem és mégis sajog belé, |
Petőfit barátul mégsem érdemelé. |
Szerencse, isteni jó szerencse nékem! |
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem? |
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog: |
Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok. |
Ki törzsömnek élek, érette, általa; |
Otthon leli magát ajakimon dala. |
Jött a sors kereke és útfélre vágott, |
Tüske közől szedtem egynehány virágot. |
Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen; |
Eltépték füzérem félelkészültében. |
Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni, |
Nem is mertem volna többet reményleni. |
Éget és világít lelkemben leveled: |
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled. |