26
26
Visszatéret Csáth megállt a kapuban, és ideadta a süvegét.
- Vidd be - szuszogta -, és kérd el a feleségemtől a palotait.
Hát benyargaltam, és fölfutottam az emeletre.
A folyosón Emőke jött velem szembe. Látogatóra volt öltözködve: fehér ruha, piros saru, fátyol a haján. A kezében lovaglóvessző.
Amint meglátott, szinte megrohant, és haragos szemmel susotolta:
- Hogy kerültél ide? Miért jöttél vissza?
A ruhájából az a finom illat áramlott reám, amelyet Rika királyné palotájából ismertem.
S nézett rám kimeredt szemmel, mint a dühös macska.
Én csak lehedeztem. Nem tudtam, mit feleljek.
Megragadta a karomat, és betolt, szinte belökött egy félig nyitott ajtón át a szobába.
Az ruhásszoba volt. A falakon körös-körül prémek lógtak. A szoba közepén asztal és szék. Három rend római páncél is állott ottan egy rúdon.
- Miért jöttél vissza? - ismételte haragosan.
S olyan közel hajolt hozzám, hogy az orra csaknem érintette az orromat: mintha a szememből várná a feleletet. A szívem malomként döbögött. Elszántan feleltem:
- Akartam.
- Akartad? Te magad akartad?
- Én magam.
- De hát miért? Szabad voltál te. Apám azt mondja, hogy Priszkosz ajándékozott neki. Mért vagy rab?
- Én magam vetettem magamat rabbá. Tudd meg, kisasszonyom: elszöktem Priszkosztól. Levelet írtam az ő nevében. Mindez csak azért, hogy visszajöhessek.
A leány nézett rám merően, szigorún.
- Nem értelek. Miért cselekedted?
- Csupán azért - feleltem a keblemre nyúlva -, hogy megtudjam: te adtad-e nekem ezt a rózsát.
Bámulva, a szemöldökét összevonva nézett a rózsára.
Aztán megint az arcomra fagyott a szeme:
- Nem.
És kisietett a szobából.
Én is kitámolyogtam. A világ összezavarodott a fejemben.
