III. SZÍN.
Uram, tanácsolnám, válts inget: a tett hevétől úgy párologsz, mint valami áldozat. A honnan levegő kijön, oda be is megy a levegő; már pedig itt körülöttünk nincs olyan egészséges levegő, a milyen belőled jön.
Ha ingem véres volna, akkor volna mit váltani. Megsebeztem őt?
Nem, hitemre, annyira sem, mint türelmét.
Hogy megsebezted e? Teste ugyancsak váz legyen, ha meg nem sebezted; ha nincsen megsebezve, akkor teste nem is egyéb, mint megszokott járása az aczélnak.
Aczéla adósságba verte magát s csak úgy oldalt kerűlt a városnak.
A pimasz nem akart helyt állani.
Nem ám, hanem egyre szökött előre, szembe.
Helyt állani veled szemben! Van ugyan földed, a mennyi neked elég; de ő még gyarapította területedet, mert egyre tágított.
Tágított annyi hüvelknyit, a hány óczeántok van, filkók!
Bár csak ne választottatok volna szét bennünket!
Bár csak ne addig, míg meg nem mérted volna a földön, mekkora bolond vagy.
S az a leány ezt a ficzkót szeresse s engem megvessen?
Ha bűn a helyes választás, akkor elkárhozott.
Mindig mondtam, uram: agyveleje nem tart lépést szépségével; jó czégér, de elmésségének csak gyér sugarait láttam.
Nem igen sugároz bolondra, nehogy a viszfény sebezze.
Gyere, menjünk szobámba. – Sebet szerettem volna látni.
Nem kivánnám, ha csak szamáron nem esik, a mi nem is oly nagy eset lett volna.
Velünk tartasz?
Követni fogom fenségedet.
Nem, gyerünk együtt.
Menjünk, mylord. | (Elmennek.) |