V. SZÍN.
Nagysáddal szavazok: vétsége véres;
Így mulhatatlan meg kell halnia.
Bünt mi se buzdit úgy, mint kegyelem.
Való. A törvény törje össze őt.
Üdv, tisztelet s kegyesség a tanácsnak!
Nos, hadvezér?
Erénytekhez könyörgök: |
S csak zsarnok él vele kegyetlenül.
Tetszett időnek, sorsnak egy hivemre
Rásúlyosodni, ki, hő vére folytán,
Begázolt a törvénybe; s mély e gázló
Annak, ki gondatlan belé sülyed.
Nem véve számba ezt a végzetét,
Tisztes erényü ember; s gyávasággal
Tettét nem is mocskolta (oly becsűlet,
Mely visszaváltja vétkét); ő, halálra
Látván sebezve jó hirét, nemes
Haraggal és szép bátorsággal állott
Ellenfelével szembe; s boszuságát,
Bár még le nem lohadt, oly józan és
Nem látható indúlattal kezelte,
Mintha valami kérdést fejtegetne.
Valódi képtelenség, a mit vállalsz:
Szép tett gyanánt mutatni föl a rútat.
Beszéded mintegy azt erőteté,
Hogy ölni rendén van, s hogy a czivódás
Főfő vitézség; az pedig, valóban,
Fattyú vitézség, s akkor jött világra,
Midőn a pártok és felek születtek.
Igaz vitéz az, a ki tűri bölcsen
A legrosszabbat is, mit ember ejthet,
Sérelmeit csak kívül hagyva meg,
Hogy ruhaként viselje, gondtalan,
S nem oltva a bántalmakat szivébe,
Hogy azt veszélybe döntse.
Ha rossz a sértés, s hajt ontani vért:
Bolond veszélyzi életét roszért.
Uram –
Nem tisztáz vastag bűnt a csűrés;
A boszu nem vitézség, de a tűrés.
Úgy, engedelmetekkel, uraim,
Most hadvezérként szólok.
Dőrék! csatába mért is állanak ki,
Fenyegetést nem türve? mért nem alsznak,
Hogy ellenök békén elmesse torkuk’,
Ellenszegűlés nélkül? Ha a tűrés
Oly hősies, mi dolgunk oda kün?
Hiszen, ha a tűrés feljebb való:
A nő vitézebb, mert otthon marad;
S több hadvezér a csacsi, mint az oroszlán.
Ha szenvedésben áll a böcseség:
A vasra vert is bölcsebb, mint a bíró.
Nagyságtokhoz szabjátok kegyetek’!
Hevest elítél mindig a hideg.
Ölés a bűn fő vihara, igaz;
De védelemben bizony helyes az.
Haragra gyulni, gonosz indulat;
De van-e, ki haragra nem gyulad?
Mérjétek avval vétkét.
Hijába szólsz.
Hijába? Lacedaemon- |
Jól megvevője volna életének.
Mi az?
Dicsőn szolgált, urak, ha mondom,
S harczban leölte sok ellenteket.
A legutolsó ütközetben is
Mily csupa hős volt s mennyi sebet osztott!
Oh nagyon is sokat: hisz mestersége
A kicsapongás. Bűne, mely gyakorta
Fulasztja s bátorságát foglyul ejti,
Ha ellensége sem vón’, egymaga
Legyőzi őt. Ily baromi dühében,
Tudják felőle, bántalmazgatott
S pártoskodott. Mi a következés?
Élte piszok, iszákossága vész.
Meghal.
Kemény sors! Veszett volna harczban.
Urak, ha érte nem – bár jobb keze
Kiváltná idejét, és senkinek
Se vón’ adós – hogy inkább hassak rátok,
Adjátok össze érdemem’ övével;
S tudván, hogy tisztelendő korotoknak
Biztositék kell, zálogul vetem
Becsűletem’ s győzelmim’, kamatostul.
Ha vétkeért a törvényé lön élte,
Hadd ontsa hős vérét a háboru:
Harcz, mint a törvény, szintoly szigoru.
Mi törvényt látunk: meghal. Ne tovább!
Mert haragunk tetőz. Barát, fivér:
Önvérivel lakol más véreér’!
Úgy kell-e lenni? Nem kell. Uraim,
Ismerjetek rám, esdeklek.
Hogyan? |
Jutassatok emléketekbe.
Mi! |
Vénségtek, azt kell hinnem, elfelejtett:
Különben nem néznétek oly silánynak,
Hogy ily kis kegy után hijába járjak.
Sebeim bántanak!
Daczolsz dühünkkel?
Imé kevés szó, ámde bő hatásu:
Örökre számüzünk.
Számüztök engem? |
S az uzsorát, mely szégyent hoz reátok.
Kétszer ha felsüt a nap s még Athénban
Lészsz, várj keményebb büntetést. Amazt meg,
Hogy ne dagaszsza szűnket, most kivégzik.
(A Tanácsosok el.) |
Vénitsen úgy az ég, hogy éljetek
Csontvázul és ne vágyjon senki látni!
Én – több, mint őrült – feltartám az ellent,
Mig ők a pénzt számlálták s bő kamatra
Kiadogatták. Én csak bő sebekben
Gazdagodám: s e seb csak mind – ezért?
Az uzsorás tanács ily irt csepegtet
A hadvezér sebébe? Számüzés?
Nem rossz a! Nem bánom, hogy számkivetnek:
Méltán dühít s bőszít ez, hogy Athénon
Rajt’ üssek. Izgatom elégületlen
Hadaimat s hajhászok sziveket.
Oly sokak ellen vivni tisztesség;
Bajnok se tűrhet sértést, mint az ég. | (El.) |