DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban így van, ahogy ön mondja, a feladat jelentős, és ez nem az elmúlt hét vagy az elmúlt nyolc, még csak nem is az elmúlt harminc év, ez egy 80-100 éves útépítési és úthálózat-fejlesztési probléma.
Tisztelt képviselő úr, ön is pontosan tudja, hogy a vidéki úthálózatunk jelentős része annak idején szekérutakra lett alapozva, majd az elmúlt 40-60 évben ezeket 1,5-3,5 tonnás terhelésre készítették. Ma 40-60 tonnás járművek járnak rajta, ez tönkreteszi. Ez azt jelenti, hogy hiába költünk évről évre növekvő pénzt ezekre az utakra, az utak romlása ugyanilyen vagy ennél nagyobb arányú. Tehát a feladat nagy, és ebben önnek tökéletesen igaza van.
Éppen ezért jelentős, a lehetőségeinkhez képes jelentős összegeket fordítunk a 3, 4, 5 számjegyes utak fejlesztésére: ’13-14-ben 34 milliárd volt, ’16-ban a komplex útfelújítási program keretében 69 milliárd volt, ami az ön által is említett 560 kilométer rendbetételét tette lehetővé. ’17-ben már 100 milliárd forintot fordítunk erre, a terület- és településfejlesztési operatív program keretében mellékutak felújítására összesen mintegy 44 milliárd forintot. Öt évre szóló üzemeltetési és karbantartási megállapodást kötöttünk, tehát van koncepciónk. Ennek az értéke 400 milliárd forint.
Itt is szeretném hangsúlyozni, hogy lényegesen több lenne a lehetőségünk, ha nem terhelne minden évben minket 110 milliárd PPP-költség, ami viszont sajnos valóban az elmúlt nyolc év hozadéka. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť