DR. BELOVICS ERVIN,

Full text search

DR. BELOVICS ERVIN,
DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a 4-es metró beruházására vonatkozó zárójelentése kapcsán szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy a zárójelentés kizárólag az Alstrommal kötött szerződéssel kapcsolatban tett igazságügyi ajánlást a Legfőbb Ügyészségnek, ugyanakkor a zárójelentés megállapításai alapján több, a beruházással összefüggő szerződés vonatkozásában a Miniszterelnökséget vezető miniszter tett feljelentést.
A 4-es metróhoz kapcsolódva az Alstrommal metrókocsi-beszerzés tárgyában kötött szerződés vonatkozásában 2011. január 3-án, tehát az OLAF mintegy öt éven át folytatott vizsgálatának megindulása előtt egy évvel, a Fővárosi Önkormányzat feljelentése nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt került sor a nyomozás elrendelésére. 2016 nyarán a legfőbb ügyész úr személyesen rendelkezett arról, hogy magyar ügyészek tekintsék át Londonban az Egyesült Királyság által, az Alstrom szerződéseivel összefüggésben folytatott eljárás iratait, és ennek lett az az eredménye, hogy olyan érdemi információk jutottak a magyar ügyészség tudomására, amelyek az eljárás felgyorsulását eredményezték.
Ezért 2016. szeptember 16-án sor került az ügy ügyészi hatáskörbe vonására, ettől az időponttól kezdve a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 októberében házkutatásokat hajtott végre, gyanúsítottakat hallgatott ki az ügyben, őrizetbe vételeket foganatosított, és több gyanúsított vonatkozásában előzetes letartóztatásra tett indítványt.
A nyomozás hosszabb időtartama számos okra vezethető vissza, így az ügy bonyolultságára, valamint arra, hogy a nyomozás intenzív és kiterjedt nemzetközi együttműködést igényel. A nyomozás ügyészségi hatáskörbe vonása óta, azt gondolom, a nyomozati cselekmények teljesen egyértelműen felgyorsultak. Figyelemmel arra, hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van, ezért a nyomozás érdekeire tekintettel részletesebb tájékoztatást jelenleg nem adhatok. Köszönöm szépen. (Dr. Rétvári Bence tapsol.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť