SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Volner Frakcióvezető Úr! Megnéztük a módosítást, és azt gondoljuk, hogy ez tulajdonképpen jó irányba hathat, tehát hogy tudjuk támogatni ennek a tárgysorozatba vételét. Viszont el kell hogy mondjam, ne abból induljanak ki, hogy a Jobbik kormányoz, hanem abból, hogy a Fidesz. Ez azt jelenti, hogy ha belekerül az Alaptörvénybe, ugyanúgy lopni fognak. Tehát egyszerűen ténykérdés, hogy egy jól szervezett bűnözői csoport beépült a magyar jogalkotásba, kormányzati pozícióra tettek szert, és a magyar jogalkotást gyakorlatilag a közvagyon lenyúlására mondják itt tollba, és ezért alkotnak jogszabályokat.
Az az egy baj van a Jobbiknak ezzel a szankcióközpontú szabályozási igényével, hogy jelen pillanatban is ott lenne a lehetőség, hogy a hivatali visszaélés vagy a hűtlen kezelés vonatkozásában eljárások induljanak. De nem indulnak eljárások. A probléma ezzel van, hogy a jogszabályokat nem megalkotni kell, hanem betartatni. És jelen pillanatban egy olyan rendszerben, ahol 2015-ben az ügyészségi vádemelési statisztikák 97,3 százalékos, 2014-ben 96,6 százalékos, 2013-ban 96,4 százalékos, ’12-ben 95,9 százalékos - az ügyészség nem megy neki csak százszázalékos, biztos ügyeknek, és ezektől simán eltekint. Nem kezd hozzá ezekhez az ügyekhez. Mitől van az, hogy Farkas Flórián, Rogán Antal szabadlábon van? Hogy nem történik vádemelés. Nem a jogszabályok hiányával van a baj, hanem az alkalmazásuk hiányával.
Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ez egy olyan fontos közpolitikai cél, aminek csak pluszt jelenthet, ha alaptörvényi szintre kerül a közpénzek védelmének a kérdése. Alapvetően ebből adódóan a tárgysorozatba vételt tudjuk támogatni, viszont arra kérjük önöket, ismerjék el nekünk, én hajlandó vagyok elfogadni, hogy egy tisztességes kormányzás Magyarországon a jó erkölcs miatt nem lopna és nem a szöveges szabályozás miatt. Ezt a fajta megközelítést nyilván a Fidesz-KDNP-től nem várhatjuk el, tehát plusz egy szövegszerű sor nem fogja meggátolni a Fidesz-KDNP-t, hogy a közvagyont hazahordja. Idáig is ezt tette, ezután is teszi. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť