DR. GALAMBOS DÉNES

Full text search

DR. GALAMBOS DÉNES
DR. GALAMBOS DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szávay István hozzászólásához, illetőleg Z. Kárpát Dániel képviselő úr felvetéséhez szeretnék szólni, ami összefügg azzal, amit a Gazdasági bizottság és a Törvényalkotási bizottság is tárgyalt. Burány Sándor úrnak, szocialista párti képviselőnek volt egy módosító javaslata, amely az üzemanyagok vonatkozásában összecseng azzal a gondolattal, amit Z. Kárpát Dániel mondott. Mindjárt reagálok erre is.
Azt köszönjük az előterjesztők nevében, hogy a dohányzás elleni küzdelemben folytatott úton az e-cigarettához, illetve az elektromos cigarettához kapcsolódóan kialakult egy olyan konszenzus, amely révén a Gazdasági bizottság egyébként meghallgatta ezt a véleményt, és ennek kapcsán, ahogy képviselőtársam is jelezte, az 55 forint/milliliter érték szerepel a javaslatokban.
Maga az előterjesztésnek ez a része, azt gondolom, hogy próbálja követni az új dohánytermék-kategóriákkal felveendő harcot. Elhangzott a Törvényalkotási bizottság ülésén képviselőtársam, Szilágyi György szájából, hogy talán előre is mentünk. Sosem lehet eléggé előremenni, hiszen mindig újabb és újabb termékeket vezetnek be a nagy gyártók. Természetesen most itt nem fogok gyártókat mondani, de ez a harc folyamatos, és az is jó érzéssel tölti el az embert, hogy azokat a korrekciókat, amiket elvégeztünk, hogy a nikotintartalmú töltőfolyadékról legyen szó, szintén köszönöm az előző hozzászólásokból.
Annak a kérdésnek az eldöntését nyilvánvalóan a gyakorlat adja meg, hogy 400 utántöltő valós, nem valós. Nem vonom kétségbe a képviselő úrnak ezt a felvetését, de nyilván ez a későbbi módosítások kapcsán merülhet fel. Én azt gondolom, hogy ma ebben a törvényjavaslatban nem tudunk ezzel foglalkozni; illetve fogadókészséget nyilván tanúsítani kell, ha ennek van realitása. Köszönjük a felvetést.
Az üzemanyagok kapcsán egyrészt nem szóltam arról a Törvényalkotási bizottság jelentésének az ismertetésekor - ez lehet, hogy hiba -, hogy ebben a kontextusban nem lehetett foglalkozni jogtechnikailag - tartalmilag sem, de jogtechnikailag azért - azzal az előterjesztéssel, amit Burány Sándor úr jegyzett, mert túlterjeszkedésnek minősült a törvényjavaslathoz képest, amelyet benyújtottunk.
Tartalmilag pedig, azt gondolom, vitatom azt az állítást, amit Z. Kárpát Dániel úr jelzett, mert az olajárhoz kötött adóemelés előnye egy egyszeri emeléssel szemben, hogy magasabb adómérték csak akkor van érvényben, amikor a nettó árak alacsonyak, így ez a megoldás kifejezetten védi a fogyasztókat a drasztikus áremelkedéstől.
Tehát ezzel együtt kérem, hogy a szavazataikkal a holnapi nap folyamán támogassák a törvényjavaslat elfogadását, és köszönöm a vitában való részvételüket. Köszönöm.
(17.50)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť