GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Rögtön a megszólalásom legelején szeretném rögzíteni, hogy a látvány-csapatsportok körének bővítésével, tehát a röplabda sportággal történő kiegészítésével személy szerint egyetértek. Jónak és fontosnak tartom azt, hogy minden olyan sportág, ami gyakorlatilag egyrészt a sportolási lehetőség tekintetében, a kibontakoztatás vonatkozásában teret tud adni, a nézőszám vonatkozásában pedig mértékadó bővülést tud hozni, igen, kapjon támogatásokat, de átláthatóan, úgy, hogy a források, amelyek a tao keretei között mozdulnak meg, ne veszítsék el úgymond a közpénzjellegüket, az átláthatósága adott legyen a források felhasználásának.
Az átláthatóság hiánya nyilvánvalóan visszaélésekhez vezet, korrupcióhoz vezet. Az elmúlt esztendők vonatkozásban, 2011 óta rengeteg, számtalan példával találkoztunk szembe, amikor is legalábbis felsejlett, de mondhatom erőteljesebben is, majdnem hogy kézzelfoghatóvá vált a források tisztességtelen felhasználásának mikéntje, és e vonatkozásban ma még ott tartunk, hogy sok esetben az adatok szolgáltatására sem nyílt lehetőség. Ismerjük a felcsúti történetet, ahol az adatok nyilvánosságra hozatala tekintetében még most is a Kúriához való fordulások jellemzik azokat, akik próbálják titkolni az adatokat. Célszerű lenne ezeket az utakat nem járni, és azokat az utakat járni, amelyek egyértelművé teszik, hogy ezek a források, a taóból származó források tényleg és valójában a sportot szolgálják, és nem pedig másfajta korrupciós folyamatok melegágyává válhatnak. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť