Döntés kivételes eljárásban történő tárgyalásról

Full text search

Döntés kivételes eljárásban történő tárgyalásról
Tisztelt Ház! Az előterjesztő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/15844. számú előterjesztést. A képviselő azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség, az összevont vitára szerdán, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a csütörtöki ülésnapon kerüljön sor.
(12.30)
A kivételességi indítvány T/15844/3. számon a honlapon megismerhető.
A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom a figyelmüket arra, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az „igen” szavazatára van szükség.
Most a döntéshozatal következik. Kérdezem tehát önöket, elfogadják-e a T/15844. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását, az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 131 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 15 óra 31 percig van lehetőség.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť