VARGHA TAMÁS

Full text search

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2015 óta, amióta az illegális migrációs bevándorlás megjelent Magyarország és Európa határainál, a magyar kormány következetesen mondja és képviseli azt a meggyőződését, hogy a kötelező bevándorlási kvóták és a bevándorlók kötelező elosztása helyett erőforrásainkat, pénzügyi forrásainkat arra kell fordítanunk, hogy ott szüntessük meg a bajt, ahol keletkezett, és ezzel segíthetjük a bevándorlókat abban, hogy ott élhessenek, ahol megszülettek. Ennek a meggyőződésünknek a jegyében terjesztettük az Országgyűlés elé 2015-ben már az Országgyűlés által kétharmados többséggel támogatott javaslatunkat, amely szerint az Iszlám Állam elleni koalícióban Magyarország részt vesz a katonáival.
(21.10)
Itt is szeretném megköszönni az ott szolgálatot teljesített és teljesítő katonáknak azt a magas szintű és kiváló szolgálatot, amit végeztek és végeznek. Arra kérjük az Országgyűlést, támogassa, hogy ezt a mandátumot meghosszabbíthassuk, illetve a koalíciós társakhoz hasonlóan fokozzuk erőfeszítéseinket, és 150-ről 200 főre emeljük a kontingens maximális létszámát.
Mivel azóta változott a helyzet az Iszlám Állam elleni harcban, sokkal jobban áll a koalíció, ezért azt kérjük az Országgyűléstől, hogy Irak egész területére terjessze ki ezt a mandátumot. A Nemzetbiztonsági bizottságban, a Honvédelmi bizottságban, itt, az Országgyűlés előtt is és az ötpárti egyeztetésen is elmondtuk, hogy mire kérünk felhatalmazást. Őszintén elmondtuk, mögöttes szándékaink nincsenek, így tehát kérjük képviselőtársaimat, hogy a szavazáskor támogassák, hogy folytathassuk erőfeszítéseinket az Iszlám Állam elleni harcban. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť