Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben arról próbálunk vitatkozni, hogy az MNB-profit terhére műkincseket próbálnak a függöny mögé rejtegetni, és egyébként százmilliárdos tételt tüntetnének el átláthatatlan módon, én értékelem, hogy Bánki Erik kellő visszafogottsággal próbálja védeni a védhetetlent. Ugyanakkor azt látom, hogy Pócs képviselőtársam nyugodtan nyomhatna egy gombot, és kifejthetné az önök álláspontját, mert azt nem hallottuk. Vagy ha ön nem meri, akkor legalább a zárszóban hangozzon el az, hogy mi a véleményük, mondjuk, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról.
A Jobbik egyértelműen azt szorgalmazza, hogy minden becsületes magyar állampolgárt, aki önhibáján kívül hitelkrízisbe kerül, védje meg Magyarország azáltal, hogy ne kerülhessenek több ezren utcára negyedéves kvóták alapján. Szerintünk ez egy reális javaslat, erről legalább vitatkozni kellene. Ennek érdekében határozati javaslatot is benyújtunk. Nyilvánvaló módon elvárjuk önöktől, hogy érdemben reagáljanak erre már ma, hiszen a hitelkárosultak fekete napjává válhat a mai, hogyha nem teszünk semmit, ha nem avatkozunk közbe érdemben.
Ugyanakkor, amikor a bankrendszer stabilitásáról beszélnek, és pénzügyi kérdések kerülnek szóba, nem lehet kikerülni az autóhitelesek kérdéskörét sem, ahol lényegében és majdnem egy piaci árfolyamon sikerült önöknek forintosíttatni ezeket az úgynevezett hiteleket, szemben a Jobbik felvételkori árfolyamra vonatkozó felvetésével. És túl azon, hogy azt tapasztaljuk, hogy az úgynevezett autóhiteles szerződések mintegy 70 százalékánál találtunk olyan formai hibát, ami eleve ezer sebből vérzővé és támadhatóvá teszi ezeket a kontraktusokat, meg kell hogy mondjuk, ezen a majdnem piaci árfolyamon történő átváltást követően mit tesznek önök, ha a svájci frank árfolyama, mondjuk, egy olyan irányba indul el, hogy még rosszabbul járnak ezek az emberek? Hiszen ha ez a közelmúltban megtörtént, a közeljövőben is megtörténhet.
Tehát az önök úgynevezett rendezése legalizált a bankok számláján több száz milliárd forintot, ami a polgároké, az érintetteké, amit indokolatlanul vettek el, most pedig a fájdalomcsillapítás lehetőségét vennék el ezzel a törvényjavaslattal, hogy ezen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) 200 milliárdos tételt, amit egy kártérítési alapon keresztül vissza kellene adni a károsultaknak, a tulajdonosoknak, le akarják nyelni, és a függöny mögött elkölteni másra. Ez ellen tiltakozunk, ezt kell megakadályoznunk bármilyen eszközzel. (Taps a Jobbik, valamint az LMP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť