MANNINGER JENŐ

Full text search

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést, az előbb kellett volna talán szólnom, de hadd mondjam el, megköszönve a lehetőséget így is, hogy a bizottság ülésén megtárgyaltuk a törvényjavaslatot, és a bizottság támogatta, a Fenntartható fejlődés bizottsága a törvényjavaslatot. Módosító javaslatot is nyújtottam be a 10093/3. szám alatt, amelyben a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. részére történő információszolgáltatás biztosítását kívántam lehetővé tenni. A javaslatom továbbá lehetőséget teremt az egyedi hulladékgazdálkodási szolgáltatások esetében az azonnali számlázásra. Tehát támogatjuk a törvényjavaslatot.
Még annyit el szeretnék mondani, hiszen ezt a vitát már sokszor lefolytattuk, csak reagálva, mert nagyon sok minden elhangzott itt. (Heringes Anita: Képviselőtársam, itt sem volt!) El szeretném mondani, hogy az, amit általában mondanak, az nem igaz, hiszen a hulladékgazdálkodással kapcsolatos díjak akkor emelkedtek csak legfeljebb az elmúlt években, még 2010 környékén, amikor olyan projektek valósultak meg, ahol lényeges szolgáltatásnövelés volt, általában 2012 áprilisához képest pedig egyértelmű csökkentés volt, ezt nem akarja beismerni az MSZP, de ez így van.
Tehát elsődlegesen az embereknek olcsóbb a szemétszállítási díj, és ugyanakkor pedig ezek a javaslatok és a törvénytervezet pedig biztosítja azt, hogy majd kellő átalakulások után ugyanúgy biztonságosan folytatódjon ez a szolgáltatás. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť