RIZ GÁBOR

Full text search

RIZ GÁBOR
RIZ GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Elég sok véleményt hallottunk pró és kontra. Én néhány aprósággal szeretném megerősíteni vagy cáfolni az aggódók mindennapjait.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahogyan Gúr képviselőtársam is mondta - bár ő egy másik oldalról szemlélve -, abban az örömteli helyzetben volt, hogy igen szép számmal kapott a forrásokból, arányosítva a többi megyéhez képest. Ha azt nézzük, hogy a benyújtott pályázatok száma 11 383 volt, míg az országos átlag 6665, a benyújtott igények száma meghaladta az 500 milliárdot és ebből 443 milliárd lett kifizetve, akkor azt mondhatjuk, hogy ez nem egy rossz arány. De ha tételesen nézzük néhány operatív program tekintetében, akkor azt is elmondhatjuk, hogy a regionális operatív programok esetében darabra 3086 pályázat volt benyújtva, míg országosan ez 261 darab volt átlagosan. Ez nyilván a megye méretéből következik, de sok minden másból is; a megye aktivitása e tekintetben nagyobb volt. Az sem véletlen, hogy ebben a ciklusban Borsod-Abaúj-Zemplén megye csak az önkormányzatokat érintő területi operatív programból is 93 milliárd forintot kaphat, nyilván megfelelő minőségű pályázatok benyújtása esetén. Az egyik legaktívabb terület a gazdasági operatív program volt, amely 3556 pályázatot nyújtott be, míg az országos átlag 2140 volt megyénként. Ami pedig a támogatásokat jelenti: ezen a területen 189 milliárd forint lett kifizetve, míg az országos átlag 111 milliárd forint. Tehát nincs miért szégyenkeznie Borsod megyének.
Egy dolgot viszont szeretnék hozzáadott értékként én is hozzátenni - és ez velejárója volt annak, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye a korábbi terminus technicust figyelembe véve az LHH-s térségek tekintetében sajnos szép számmal büszkélkedhetett ilyennel -: Ózdon volt olyan félig romos épület, ahová 27 dunántúli vállalkozó jelezte telephelyének a bejegyzését, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az LHH-s források egy részét szeretné magáénak tudni.
Az is nagyon fontos, hogy a térségünkben, bár többek elmondása szerint gondos előkészítő és tervező munka volt, mégis azt láthatjuk, hogy pontszerű, foltszerű fejlesztések valósultak meg döntő többségében.
(19.00)
Nem volt koherencia a gazdasági ágazatok, illetve a szakképzési-képzési ágazatok között sem, hiszen ennek egyik eredménye ma az, és itt be lehet hozni torzító tényezőként, hogy a fiatalok egy része elvándorol, ma csak Ózdon 700 munkaerőt keresnek, tehát 700 ember hiányzik a helyi munkaerőpiacról. És ebben benne van nemcsak a betanított munkás, hanem a középvezető és benne van a felső vezető is. Nem volt véletlen az, hogy a kormány akkor, amikor az elmúlt időszakban vizsgálta a térségünket, egy átfogó tanulmányt készíttetett a Nemzetgazdasági Minisztériummal, ahol megnézték azt, hogy ha már készül gyorsút Ózdig, a 21-est összekötve a 26-ossal, akkor az vezessen valahová.
Az sem véletlen, hogy döntés született arról, hogy az egyik közösségi főiskola Ózdon lesz a jövőben. Sőt, az sem véletlen, hogy képző, szakképző központ lett Ózdra téve. A térséget, mivel az egyik leghátrányosabb helyzetű, új elnevezéssel komplex beavatkozást igénylő térségről beszélünk, abba a helyzetbe kell hozni, amiről itt többen beszéltek ma, hogy 2020 után meg tudjon állni a saját lábán gazdasági tekintetben is.
Azt is cáfolom, mert itt Balczó képviselő úr elmondta, hogy a multinacionális cégek hogyan veszik igénybe a hazai és uniós források egy részét, aminek nyilván van igazságmagva, azonban nem mindegyik nagy cég esetében érvényes. Pozitív példával szeretnék én is élni, hiszen az Ózdon működő két nagy cég, a Generali, illetve a Johnson Electric, mind a kettő a mérnöki irodáit is a térségünkbe, illetve Hatvanba helyezte, pontosan azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél magasabb hozzáadott értéket tudjanak helyben előállítani.
És ha a jobbikos barátaink nem tették volna politikai szempontból céltábla tárgyává a Világsátor-programot, amin fölnőve tudták a maguk eredményét elérve, ma irányítani a várost, tudatos megtévesztő hazugsággal, hogy egy olyan intézményt űztek el a városból ezzel, ami európai szintű, UNESCO-támogatással megvalósuló, kiemelt olyan nemzetiségi programokat valósíthatott volna meg, ami biztos, hogy Ózd hírnevét öregbítette volna. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť