DR. POLT PÉTER

Full text search

DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Képviselő úr, ön fenyegetőzött, és ezt a leghatározottabban visszautasítom.
1. Ön azt állítja, hogy valaki, jelesül az én feleségem, bűncselekményt követett el. Én azt gondolom, hogy még eljárás sincs. (Dr. Harangozó Tamás: Én ezt nem állítottam!) Ön ezt állította, képviselő úr.
2. Megvannak erre a megfelelő eljárási szabályok. Egyébként a legfőbb ügyész - tán jó lenne az Alaptörvényt egy kicsit tanulmányozni - nem a törvényesség legfőbb őre. (Dr. Bárándy Gergely: Nem is az, de ezt várjuk tőle.)
3. Tisztelt Uram! Az, hogy ön, hogy úgy mondjam, egy ügyben milyen következtetéseket von le, azt gondolom, egy magánvélemény és politikai vélemény, és nem a hatóságok eljárását tükrözi.
4. Hogy egy kicsit megnyugtassam, nem önt, hanem a közvéleményt, most nyújtottuk be Buda-Cash-ügyben a vádiratot ugyanolyan módon, mint ahogy a Quaestor-ügyben is. A bíróság befogadta, problémát nem okozott a bizonyítékok megfelelő csoportosítása, és június 30-ára kitűzte a tárgyalást. Meglesz ez a Quaestor-ügyben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Bárándy Gergely: És mi van Hiszékeny Dezső ügyével?)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť