DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Full text search

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Legfőbb ügyész úr, ön március elején, március 10-én, csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank elnökével, Matolcsy Györggyel töltött egy kellemes éttermi találkozót, amelyről aztán kép is készült, és az önök hivatalos kommunikációja szerint az MNB által tett feljelentésekről ejtettek szót. Állítólag.
Utólag azonban a találkozó körülményei és az időzítése egész más megvilágításba teszik a helyzetet. Azok után találkoztak önök ugyanis, hogy az Alkotmánybírósághoz került az a szégyenletes MNB-törvény, amelyet a Fidesz megpróbált a Házon áterőszakolni, amely minden idők egyik legnagyobb Barba-trükkjével eltüntette volna a több mint 200 milliárd forintos MNB-s pénzeknek a közpénz jellegét. Önök ezek után kedélyesen, barátilag, mondhatni, családias környezetben beszélgettek a Magyar Nemzeti Bank elnökével.
Két kérdés adódik, hiszen azóta kiderült még valami: az, hogy a legfőbb ügyész úr legközvetlenebb hozzátartozója, felesége nemcsak az MNB egyik vezetője, de jelesül ezen cégek felügyelőbizottságai közül többnek elnöke és tagja. Ezeket most nem sorolom fel, de ilyen minőségében az itteni pénzköltésekkel kapcsolatban konkrétan büntetőjogi felelősséggel rendelkező tagja és vezetője ezeknek az alapítványoknak.
A másik kérdés, ami adódik természetesen, hogy azóta szintén világossá vált, legfőbb ügyész úr, hogy a Quaestor-ügyben önök képtelenek voltak még csak vádat emelni is normálisan. Azóta is vitában állnak a bírósággal, mégpedig egy olyan ügyben, amelyben szintén a Magyar Nemzeti Bank érintett, hiszen az ő felelősségi és felügyeleti jogkörébe tartozó ügyben sikerült Magyarország minden idők legnagyobb brókerbotrányát végrehajtani.
Kérdezem tehát legfőbb ügyész urat, hogy miről beszéltek ezen a megbeszélésen, és személyes érintettsége miatt milyen következményei lesznek ezeknek a kérdéseknek. Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť