CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel az ön által is említett címen szereplő épület bontásához nagyban hozzájárul Magyarország Kormánya, és egyébként ahhoz, hogy eljuthattunk a bontás pillanatához, kellett az önök támogatása is egy törvényjavaslat miatt, ezért éreztem fontosnak, hogy a mai napon napirend után kérjek szót, és egy kis tájékoztatást adjak erről az épületről, amely épület egyébként önmagában Magyarország egyik szimbólumaként is tekinthető. Hiszen jól szimbolizálja az elmúlt negyven év építészetét, politikáját és egyébként még a társadalmi összetételt is.
Maga egyébként az épület megépítése is szimbolikusnak tekinthető, hiszen akkor azt jelentette, hogy Pécs is csatlakozott a nagy szocialista városok egyébként értelmetlen versenyéhez, miszerint képes felépíteni egy, a környezetbe egyébként abszolút nem illő monstrumot, ami az akkori megalomán építkezési szokásokat jól mutatta, jól jellemezte.
A ház egyébként jugoszláv technológia alapján, úgynevezett utólagos feszítésű, pécsiek által jól ismert IMS-rendszerrel épült. A pécsiek jól tudják, hogy ez mit jelent, hiszen ez a technika ebben az időben nagyon népszerű volt, és azóta is a hibás alkalmazások miatt számos problémát okozott és okoz még mindig napjainkban is. Az építés egyébként jelen esetben 1974-ben kezdődött, és rekordgyorsasággal 1976-ban fejeződött be. Mondhatjuk azt is, hogy pont 40 évvel ezelőtt került átadásra a pécsi magasház. A házban összesen 250 darab egy-, illetve másfél szobás lakást alakítottak ki, és ezzel is már a megépítését követően is rekordernek számított, hiszen a pécsi magasház Közép-Európa legmagasabb lakóépületévé vált.
A szocialista gigászi építkezés szimbóluma mintha megérezte volna a rendszerváltás szelét, hiszen 1989 égére, decemberére vált életveszélyessé. Amint az őt építő tanácsi rendszer ideológiája, úgy maga az épület is belülről kezdett el rozsdásodni, így elvesztette statikai biztonságát, és a rendszerváltásra, 1990 márciusára az épület teljes egészében kiürült, lakatlanná vált. Mivel az épületben csupán csak 16 évig lehetett élni, egy újabb rekordot tudott ez az épület megdönteni, mégpediglen ezúttal a használhatóság rövidségének rekordját.
Aztán az épület szimbolikája megmaradt a kilencvenes években is, hiszen életveszélyes állapota ellenére a privatizáció idején sokszor gazdát cserélt. Hiába a szerencselovagok tucatjainak, az épület mindezek ellenére üresen maradt, és 1994-ben újabb rekordot tudott dönteni: mint Közép-Európa legnagyobb lakatlan épülete.
Aztán 2002-ben a szocialista városvezetés visszavette a tulajdonjogot, majd ráköltött 300 vagy több mint 300 millió forintot a szerkezet megerősítésére, és általában, ahogy jellemezte a pécsi szocialista vezetést, ezt a közpénzt is fölöslegesen költötte el, hiszen az épület ugyanúgy üresen maradt, ugyanúgy nem tudtak vele mit kezdeni. Azért a városvezetésnek még utolsó leheletében 2007-ben gondot okozott az épület, legalábbis a tekintetben, hogy mégse maradjon a városnál, egy külföldi befektetőnek, egy spanyol tulajdonosnak adta oda. Ígéretektől hemzsegett a pécsi sajtó, lehetett hallani, hogy pláza, ötcsillagos szálloda, panoráma-étterem és luxus-apartmanok is helyt kapnak az addigra már három évtizede üresen lévő torzóban. De a spanyol tulajdonos a válságra hivatkozott, és gyakorlatilag nem csinált semmit, és 2012-ben a leromlott épületet egy az egyben, egészében magára hagyta. Az őrzést is felmondta, így bárki bármikor bemehetett az épületbe, és sajnos a fosztogatók is megjelentek. Volt olyan, hogy egy mázsás liftmotort akartak eltulajdonítani, ami a legmagasabb emeletről leesett a szomszédos járdára, és csak a Jóistennek köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Ezek után döntötte el Pécs jelenlegi városvezetése, hogy kezébe veszi a ház sorsát, megharcolt a spanyol tulajdonossal, és köszönhetően a kormányzati támogatásnak, két hete elindult a magasház bontása, amit a pécsiek négy évtizede várnak.
