GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a népszavazási kezdeményezés Kész Zoltán képviselőtársamé. Azt gondolom, hogy látva itt a nagy urizálást meg a jegybank körül kialakult dolgokat, semmi nem lenne indokoltabb, mint egy olyan törvénymódosítás, hogy ez álljon vissza a korábbi mértékre, magyarul a kétmilliós plafonra. Ezt kezdeményezte képviselőtársunk. Ehhez több mint 100 ezer ember adta az aláírását. Azt hiszem, hogy ennek a támogatottsága nagyon-nagyon magas.
Az általános vitában elhangzott, hogy ez nem olyan nagy támogatottság. Szeretném jelezni, ott is mondtam, hogy a boltok vasárnapi bezárását senki nem kérdezte meg senkitől, mégis megcsinálták. Nem tudjuk, annak mekkora támogatottsága volt, de ez biztosan találkozna az emberek akaratával. Az is igaz, hogy ezt két módon lehetne lerendezni: vagy elengedik és majd kiderül a népszavazáson, vagy pedig meghozzák azt a törvényt, ami ezt visszaállítja arra a szintre egyébként, amit a Fidesz követelt 2010-ben. Úgyhogy továbbra is azt javaslom és azt gondolom, hogy ezt a népszavazási kezdeményezést el kellene engedni, vagy pedig elénk kell hogy tárjon a kormány egy törvényjavaslatot, hogy akkor visszalép ettől az elég durva fizetésemeléstől.
Már elég sok vita volt a fizetésemelés kapcsán, hogy ki mit emelt. Rétvári államtitkár úr memóriája elég rövid, ugyan még nagyon fiatal volt 2002-ben, amikor 50 százalékos béremelést csináltunk, mert mondta, hogy soha nem látott béremelések vannak. Érdekes módon ez soha nem jut el az emberekhez. Tehát valahol elvész az útvesztőkben ez a pénz, vagy azért, mert valami rossz technikával csinálják, vagy pedig azért, mert egy csomóan kimaradnak belőle.
Úgy gondolom, hogy ha ebből visszalépnének, azért maradna legalább egy fél ágazatnyi embernek arra forrása, hogy ott viszont legyen érdemi fizetésemelés, és ne csak a minimálbér olyan típusú emelése lenne, amivel senki nem jár jól, csak a kormány. Úgyhogy legyenek bátrak, azt tudom javasolni a nem túl sok jelen lévő kormánypárti képviselőnek, és holnap azt a verziót szavazzák meg, ami a népszavazás kihirdetéséről szól.
De itt van államtitkár úr, ha most azt mondja, hogy akkor holnap benyújtják ezt a törvényt, még van rá idő, akkor elvileg az is ugyanezt a megoldást tudja produkálni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť