VÉCSEY LÁSZLÓ,

Full text search

VÉCSEY LÁSZLÓ,
VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, csak a mikrofon egy kicsit összegabalyodott.
Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság a 2016. október 6-i ülésén a határozati házszabály 78. § (3) és (4) bekezdése szerinti eljárásban megtárgyalta a T/10727. számú, az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amit a köztársasági elnök úr megfontolásra visszaküldött, és a bizottság kialakította arról az álláspontját.
A bizottság a köztársasági elnök észrevételeinek figyelembevételével a határozati házszabály 78. § (3) bekezdése alapján módosító javaslat benyújtásáról döntött, ami kezeli a köztársasági elnök által kifogásolt problémákat. Indokolásában kifejtette, hogy a módosítás elfogadott formája szerint a kárpótlási földalapból visszamaradt földterületek mellett adott esetben szövetkezeti használatban álló földterületek is állami tulajdonba kerülhetnének, amivel nem ért egyet. Emellett azt is kifogásolta, hogy a módosítás védett területek tulajdonviszonyait is érinti, így egyrészt azok védelmi szintje sérülhet, hiszen a Nemzeti Vagyonkezelő nem végez természetvédelmi célú vagyonkezelést, másrészt pedig a javaslat a védett területek érintettsége okán minősített többségű elfogadást igényelt volna.
A módosításnak köszönhetően a javaslat ezúttal nem mondja ki az állam tulajdonszerzését a kárpótlási eljárásokban ragadt földek esetén. A hatályon kívül helyezett rendelkezés pedig elősegíti a tulajdonviszonyok rendezését. Kérem ezért, hogy a tisztelt Ház támogassa megváltozott formájában a javaslat elfogadását. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť