KARA ÁKOS

Full text search

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik nekem, örömmel hadd állapítsam meg, hogy a törvényjavaslat, úgy látom, hogy elérte a célját. Ugye, a törvényjavaslatnak két célja van. Az egyik alapvetően nyilván a normaszöveghez kötődik, a tervezethez kötődik. Tehát ott az a cél, hogy konkrét lépéseket tegyünk. A másik pedig az, hogy egy aktív közeget alakítsunk ki a fogyasztóvédelemnek, megjegyzem egyébként, a másik törvény módosítása, nyilván a széles sáv meg egyáltalán a „Digitális jólét” program kapcsán.
Ha megengedik nekem, az idő rövidségére tekintettel először is a konkrétumokra hadd válaszoljak, a konkrét felvetésekre. Az egyik az, hogy én azt gondolom, hogy én magam is meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is teljes mértékben együtt gondolkodik azokkal, akik az aktív fogyasztóvédelemről beszélnek. A szervezeti forma, amely Z. Kárpát képviselő úrtól hangzott el, ez többedszer előjött, talán ilyen világosan vagy egyszerűen még nem válaszoltam meg parlamenti vitában, a helyzet az, tisztelt képviselő úr, hogy én praktikusabbnak látom a mostani kormányzati időszaknak az aktív fogyasztóvédelmi politikáját, mint azt, hogy ilyen szervezeti kérdésekkel foglalkozzunk, hogy minek van parlamenti bizottsága meg albizottsága.
Január 1-jétől lehetősége van a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak fogyasztóvédelem tekintetében, hogy egy sokkal átfogóbb szervezeti forma tekintetében egy integrált fogyasztóvédelmi hatósággal együttműködve alakítsa ki a jövőt. És a jövőnek meg egyértelműen a középpontjában - most a következő 12 hónapnak -, ahogy utaltam rá, a Magyar Termék Nagydíj átadási ünnepségén itt a Parlamentben, az alsóházi teremben, tehát az elkövetkezendő megmaradt 11 hónapnak a középpontjában az e-keres-ke-de-lem-mel kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdések vannak.
Nyilván nem véletlen egyébként, kedves képviselőtársaim, hogy most ez a törvényjavaslat idejön. Bárhogy is hívjuk, az előttem szóló, ahogy mondta, az első fecske, bárhogy is hívjuk, a cél, a szándék az, hogy valami rendszer szerint tudjunk dolgozni, és a rendszerhez, ha megengedik, a konkrét felvetésen kívül hadd adjak, elnök úr, az idővel nem visszaélve, egy-két egyéb dolgot. Nem tudom, tudják-e, vagy legalább akkor most híre megy, hogy rendszeresítettük államtitkár asszonynak a kezdeményezésére az úgynevezett fogyasztóvédelmi pénteket. Ennek pont az a célja egyébként, hogy ezt a kérdést társadalmasítani tudjuk, pont az a cél egyébként, hogy az olyan típusú megközelítéseket, ami elhangzott a korábbiakban, hogy milyen jelenségek vannak a világban, amik pillanatok alatt, napokon belül idegyűrűznek Magyarországra kereskedelem és e-marketing területén, itt vannak, örömet okoznak, vagy éppen problémát okoznak, adott esetben ezt nem tudjuk - de nyilván azokra, hogy hogyan tudunk valamire proaktív módon reagálni, nyilván ez az egyik rész.
A másik része, nem tudom, tudnak-e róla, erről beszéltem itt a Házban, hogy sikerült-e ezzel kapcsolatban közös gondolkodásra hívni önöket, ez a mintawebáruház kérdése. A mintawebáruház is pontosan azt a kérdést szolgálja, kifejezetten egyébként fogyasztók tekintetében, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tud eligazodni, milyen elvárása lehet, mire érdemes figyelni e-kereskedelem tekintetében a fogyasztóknak. A következő hónapoknak szerintem egy fontos kérdése lesz a társadalmasítás tekintetében, hogy mennyire tudjuk húzni majd egyébként magunk mellé az ezzel foglalkozó civil szervezeteknek is az aktivitását. Én azt gondolom, hogy biztató jelek vannak az elmúlt hónapokból. Én nagyon bízom benne, hogy a következő hónapokban az e-kereskedelem előttünk álló körülbelül egyéves középpontba - feladat értelmében középpontba - kerü-lése tekintetében majd ilyen értelemben a civil szervezetekre is tudunk támaszkodni. De önmagában ez kevés lesz. Hiszem azt, hogy a „Digitális jólét” programjában szándékosan fogalmaztuk meg a perszonális, tehát a személyes megszólítás részt, én azt gondolom, hogy a mai individualizálódott világban ez megkerülhetetlen, fontos és szükséges.
Summa summarum, tisztelt képviselőtársak, köszönöm szépen a törvényjavaslattal kapcsolatban megfogalmazott pozitív gondolataikat. Én arra hadd hívjam a parlamenti pártoknak az ezzel foglalkozó kollégáit, képviselőit, hogy pontosan egy proaktív fogyasztóvédelmi megközelítés, gondolatkör tekintetében jöjjenek, és aztán akkor akár egy fogyasztóvédelmi péntek keretében, amit tematikusan erre tudunk szánni, végig tudjuk beszélni ezeket a kérdéseket. Valóban azt gondolom, hogy ez, ami most itt e-kereskedelem tekintetében előttünk van, ez egy nagyon fontos lépés. Az a furcsa helyzet valahogy, hogy a visszaéléseknek a száma, illetve a nem megfelelő kereskedelmi magatartás tulajdonképpen nem kirívó, nem magas.
A helyzet az, hogy azért vagyunk időben szerintem, mert pont egy ilyen robbanásszerű időszakban most kell kialakítani azokat a kereteket, amivel később világos lesz minden szereplő számára, kereskedő számára - aki, ne felejtsük el, hogy keres, jól keres a vásárlón és a fogyasztó vásárlásán -, illetve a fogyasztó számára, hogy világos kereteket teremtünk, kormányzati, határozott, világos kormányzati segítséggel és világos kormányzati beszéddel, hogy mit lehet, és mit nem lehet. Ezzel a komoly kormányzati ambícióval együtt is egyébként egyetértek azzal, hogy nem egyszerű a kérdés. Ez is elhangzott itt az ellenzéki képviselők részéről, megfogalmazták.
Nem egyszerű kérdésről van szó, hiszen sok tekintetben olyan cégekről beszélünk meg olyan formákról, olyan kereskedelmi tevékenységekről, formákról, itt jó, hogy elhangzottak konkrét példák, amik nemcsak Magyarországon vetnek fel kérdést, illetve nemcsak itt kellene megtalálni erre a választ, de nyilván a kormány elszánt e tekintetben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendszerben gondolkodik, és még egyszer mondom, a következő egy esztendőnek, szűk egy esztendőnek a középpontjában az e-kereskedelemmel kapcsolatos fogyasztóvédelmi, vásárlóvédelmi kérdések vannak.
(19.50)
Köszönöm szépen e tekintetben a pozitív visszajelzéseket. Szeretnék utalni a törvénytervezet másik lábára is. Ott is köszönöm szépen a kérdés világos megközelítését, a szükségességét 2018 végéig a széles sávú internet kérdésében.
Segítsenek minket a munkában, és valósítsuk meg közösen a kormányzati elképzeléseket! Köszönöm szépen a figyelmüket és a türelmüket, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť