LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon sajnálom, hogy ebben a formában kell számot adnom arról, hogy mi lett a törvény következménye, amit az Országgyűlés a frakciók határain átnyúló többséggel fogadott el, de szeretném itt is aláhúzni és megköszönni minden parlamenti képviselőtársamnak az ügyhöz nyújtott támogatását, amire reményeim szerint a jövőben is számíthatunk, hiszen vannak még terveink, amelyek olyan lépést jelenthetnek, amelyek ennek a csoportnak kedvezőek lehetnek.
Arról van szó, hogy a hadigondozásról szóló törvény módosításával megnyitottuk annak a lehetőségét, hogy elsősorban az, aki hadiárva volt, de más hadigondozotti körbe tartozó is ellátásban részesülhessen, az is, aki 1945 és ’49 között kapott ilyen ellátást, és az is, aki 1949 előtt nem kapott, vagy 1949 után elveszítette. Mint ismeretes minden parlamenti képviselőtársam számára, azok, akik a második világháborúban katonai szolgálatot teljesítettek, 1949 után megbélyegzésre kerültek, a bűnük az volt, hogy a hazájukat szolgálták, és a hazájukért áldozták az életüket vagy az egészségüket.
Efölött nem mehettünk el meggyőződésem szerint a parlamenti többség birtokában szótlanul, és ezért vettük figyelembe a hadigondozással kapcsolatos társadalmi szervezetek igényeit, elsősorban a hadiárvák igényeit, és az előzetesen jelzett és a parlamenti vitában elhangzott 15-17 ezer emberrel szemben ma már 50 ezren kapnak ellátást. 50 ezer olyan honfitársunk van, az ország határaitól függetlenül, aki havi 8550 forintot kap, az egy évben közel 100 ezer forint, ami meggyőződésem szerint egy nyugdíj szempontjából, egy mai magyar átlagnyugdíj szempontjából jelentős kiegészítés.
Tehát érdemben járult hozzá a törvényhozás és a kormány ahhoz, hogy aki hadiárva volt, hadigondozásban részesült, közöttük még 150 hadiözvegy is van, akik egyébként 32 ezer forintot kapnak havonta, és van olyan is, akinek a jogosultságát az egyösszegű támogatásra is most állapítottuk meg, meggyőződésem szerint a törvényhozás nagyon bölcs döntést hozott. Tehát nem néhány ezer emberről van szó, hanem 50 ezer emberhez jutott el ez a támogatás, és folyamatos a jelentkezés, illetve az igénylés ezekben a pillanatokban is. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť