GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az első pillanatoktól kezdve, amikor beterjesztésre került ez a törvénytervezet, az ember azon gondolkodott, hogy ugyan, mi kapcsolja össze az anyakönyvi eljárás és a közfoglalkoztatás dolgait. Kerestem-kutattam, nem találtam akkor sem, most itt erre az időszakra sem érett meg a történet. Egyszerűen arról van szó, hogy logikai kötelék nélküli, össze nem tartozó dolgok jelennek meg egy adott törvénytervezet keretei között. Nem mondom, hogy ez alkotmányellenes, a törvényalkotás rendszerében gyakorlatilag példa nélküli, de nyugodt lelkülettel mondhatom, hogy ez egy lusta magatartásforma, mondhatom, egy pofátlan magatartásforma. Sok mindent mondhatnék az önök szavajárásával, mert hiszen a törvényalkotási program keretei között is, amikor nekiindultak, akkor, ha jól emlékszem, az egyik a 42., a másik a 43. szám alatt önállóan beterjesztendő törvényjavaslatként volt megjelölve. No de hát az élet már csak ilyen, önök így mosták össze ezt a két történetet, az anyakönyvi eljárás és a közfoglalkoztatás rendszeréről szóló történetet.
2014 júliusától, ha emlékképeim nem csalnak meg, az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer adott. Mint ahogy Kiss László képviselőtársam is szólt róla, gyakorlatilag itt a formai és a tartalmi dolgok tekintetében voltak kifogások a TAB keretei között is. Én inkább a tartalmi részéről beszélnék, a formairól már nem sokat. Ott talán még annyi megjegyzést tennék hozzá, hogy egy dolgot tudtam felfedezni, hogy mi az, ami összekapcsolja egyébként ezt a két történetet, az magában a Belügyminisztérium, vagy azt mondom, Pintér Sándor, vagy teljesen mindegy, hogy mit mondok, tehát ezen kötelékek közé sorolható ez a törvénytervezet, ennyi a kötőkapocs, de ez önmagában nekem túl kevésnek tűnt.
Én a közfoglalkoztatási részét bontanám egy kicsit ki, az anyakönyvi eljárás tekintetében azokat az adminisztratív változtatási dolgokat nem, amelyekről már itt részben szó is esett, meg egyébként is az általános vita kapcsán kibontásra került. A közfoglalkoztatás tekintetében pedig legkiváltképp azt a részét szeretném újra felidézni önökben - Kósa képviselőtársamban is -, ami az elmúlt öt esztendőben történt. Tudja, képviselőtársam, mert olyan szépen használja a számokat, csak hibásakat, hogy a közfoglalkoztatottak 2010-ben, a kormányváltást megelőzően 60 200 forintot vettek a kezükbe havonta; azt is tudja, hogy önök egy csodálatos, 47 ezer forintos pénzeszközt adtak, juttattak a számukra. Zsiga Marcell szavait ismeri ön is, ott volt tőle nem messze, amikor ezek elhangzásra kerültek.
Szóval, azt szeretném mondani, hogy az a pénz ma sem sokkal több 51-52 ezer forintos nagyságrendű kézbe vett pénzként, de vásárlóerő-értékben, ön is tudja, hogy 40-42 ezer forintot ér, magyarul, a dicső kétharmados kormányuk ezeknek az embereknek a bérének a vásárlóerő-értékének az egyharmadát elvette. Csak akkor, amikor munkaerőpiacról beszél és büszkélkedik, akkor a közfoglalkoztatottak jelenjenek meg mindig úgy a fejében, a gondolkodásában, az agyában, hogy ezek az emberek, ezek az emberek bizony a bérük vásárlóerő-értékének az egyharmadát elvesztették az önök jóvoltából.
A másik része, ami jelenjen meg, hogy mivel önök alapvetően sajnos nem tudják biztosítani azt, hogy ez a nagyságrend, mármint egy 200 ezres nagyságrendű embercsoport értékteremtő közfoglalkoztatási tevékenységet végezzen, ebből kifolyólag sajnos sok embernek az ellenszenvét váltja ki, és ez nem jó. Nem jó, mert az, aki a gépek mellett monoton munkatevékenységet végez 8 órán keresztül, az nem jó, hogyha a közfoglalkoztatott emberekre úgy néz rá, hogy az nem értékteremtéssel párosuló munkát végez, és ezért nemhogy azt a pénzt, hanem még annak a felét se érdemelné meg. Ezek a köznyelv szintjén megfogalmazódó gondolatok, csak sokkal finomabbak, mint ahogy ezek megtörténnek.
Önök gyakorlatilag a közfoglalkoztatottakból sajnos általában vetten a munka világának másik szegmentumában lévő emberek részéről bizonyos értelemben ellenségképet is festettek. Ez nem jó, ki kellene egyenesíteni ezt a pályát. Sokkal inkább arra kellene törekedni, hogy aki közfoglalkoztatásban van, az értékteremtő tevékenységet tudjon folytatni, és hogyha ezt tudja tenni, akkor kapja meg érte azt a pénzt, ami ma Magyarországon, mondjuk, minimálbérként megfogalmazódik. Arról már nem is akarok beszélni, hogy a minimálbér meg érje el azt a létminimum összegét legalább, amit önök most már a szóhasználatból is töröltetni kívánnak, már azt sem szeretnék, hogy világos és tiszta legyen, hogy hogyan válik el a minimálbér a létminimumtól, hogyan nyílik az olló e tekintetben.
A közfoglalkoztatottak tekintetében, itt, ennek a törvénytervezet kapcsán, amikor bevezetik azt, hogy egy háromnapos futamidőre történő - idézőjel -„képzésre” elmehetnek, és közfoglalkoztatott státusban maradnak és bért is kapnak, akkor nem csodát csinálnak, hanem mondhatom azt is, hogy még veszteséget is termelnek, mert egy közfoglalkoztatott számára ahhoz, hogy az elsődleges munkaerőpiacon el tudjon helyezkedni, ahhoz nem háromnapos ilyen típusú képzésekre, hanem sokkal hosszabb futamidejű képzések sokaságára van szükség, ezt önök is tudják.
Akkor, amikor a 90 napról megemelik 120 napra azt a futamidőt, ami az idénymunka tekintetében a közfoglalkoztatott áthelyezési lehetőségét teremti meg, akkor meg azt a fajta - idézőjelbe tett - rabszolgatartó, „adom-veszem a közmunkást” tevékenységet alapozzák meg, ami egy másik törvény keretei között szégyenletes módon a polgármesterek bérének az összekötésével párosulna, hogyha a józan eszük nem jön meg addigra, mire a döntést meg kell hozni ezekben a törvényekben.
Szóval, azt akarom mondani mindezzel, hogy önök eddig a közfoglalkoztatottakért nem túl sok jót tettek. Elvenni már elvettek tőlük azzal, hogy a közfoglalkoztatásban részesülők számát megnövelték - most, hogy elmondjam a mesét önök helyett, amit szoktak mondani, hogy segély helyett munkát adtak, nem, segély helyett egy másik formátum keretei közé helyeztek sajnos nagyon sok embert, és nem munkát adtak -, azzal, hogy kirugdostak rengeteg embert a közszférából, majd visszafoglalkoztatták a közfoglalkoztatás keretei között, és a különféle állami fenntartású intézmények keretei között foglalkoztatták, azzal megint pénzeket vettek el ezektől az emberektől, és morálisan olyan válságos helyzetbe hozták őket, amilyet önök el sem tudnak képzelni.
Szóval, azt szeretném mondani, hogy megint csak ki kellene egyenesíteni ezt a történetet. Egy szó, mint száz, a közfoglalkoztatottaknak tisztes munkát, olyan tisztes munkát, amelyik értékteremtéssel párosul és mások becsületét élvezi, a közfoglalkoztatottaknak tisztes bért, legalább a minimálbért, nem pedig külön kitalált közfoglalkoztatotti bért. Ha tisztes munkát végez, akkor tisztes bért mellette, és biztonságot, olyat, amelyet önök nem adtak meg, 2012-ben a munka törvénykönyvén keresztül még azt is elvették, ami volt. Megkülönböztetett a közfoglalkoztatott még a vonatkozásban is, hogy a szabadságok tekintetében pótszabadság a közfoglalkoztatottnak nem jár, nem úgy jár, mint az Mt. keretei között, hiába nevel három gyermeket, hiába van 30 év szolgálati ideje, ezeket nem vehetik figyelembe és nem érvényesíthetik.
(21.20)
Egy szó, mint száz: nem statisztikai alanyoknak kell tekinteni ezeket az embereket. Nem olyanoknak, akik tekintetében Kósa képviselőtársam ki tud állni és arról beszél, hogy 4 millió 100 ezer ember. Igaz, ő nem ezt a számot használja, hanem 4 millió 200 ezret, ami soha nem volt Magyarországon a rendszerváltás óta foglalkoztatottként. Segítek neki: 4 millió 100 ezer ember, amiből persze 200 ezernél több a közfoglalkoztatott, akik közül, mint mondottam, sajnos sokan nem értékteremtő munkatevékenységet folytatnak csökkentett bérekért.
Azt szeretném kérni önöktől tehát, hogy ne statisztikai alanyként tekintsenek ezekre az emberekre, hanem tisztes, dolgozó emberekként. Köszönöm szépen, elnök úr.
