BALOG ZOLTÁN,

Full text search

BALOG ZOLTÁN,
BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere: Ez egy fontos exhortáció volt, ami valamilyen módon az erkölcsi érzékemre próbál hatni. Én számokat mondanék: 2011-ben 65 ezerről 68 ezer forintra emeltük az egy gyermekre jutó összeget; 2013-ban 50 százalékkal emeltük - 102 ezer forintra - az ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetésre fordítható támogatás fajlagos összegét éves szinten, gyermekenként. Ez több mint 50 százalékos emelés, szerintem ez egy elég lényeges dolog. 2014-től a központi költségvetés 53 milliárd forintot fordít erre az ügyre.
A gyermekétkeztetésből kiesőknek és egyébként még az iskolás- és óvodáskorba nem lépett gyermekeknek az étkezéséről szól a rászoruló személyeket támogató operatív program, ami 2014 végétől indul, és élelmiszersegélyben 0-3 éves korban 2020-ig (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) 17 és 18 milliárd forintot irányoz erre elő. Ott próbálunk meg azokra a területekre rámenni, amelyeket egyébként intézményesen nem tudunk befogni, a szociális ellátórendszeren keresztül el fogjuk érni ezeket a gyermekeket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť