VARJU LÁSZLÓ

Full text search

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy így magunkra maradtunk, legalábbis a kormány magunkra hagyott így ma estére, így az ő védelmüket most nem tudjuk élvezni. Pedig az elmúlt egymásfél év alatt a védelem szó alatt annyi minden elhangzott ebben a házban és másutt is, hogy érdemes erre néhány szót vesztegetni még ilyenkor is.
(22.50)
Megvédték a pálinkát, megvédték a földtörvényt, megvédték a kiskereskedőket és még sok minden mást, köztük a magyar akácot is ugye, de ami úgy jobban megmaradt bennünk, az az volt, amikor megvédték a rezsicsökkentést folyamatosan, és eközben minél szegényebb volt egy család, annál rosszabbul járt ezzel a védelemmel, mert annál több egyéb terhet raktak rá a magyar családokra. Az egy másik része, hogy annak a kormányzati propagandagépezetnek az eredményeként, amellyel igyekeztek elhitetni azt, hogy ezzel bármit is tett a kormány értük, bizony sok minden eredményt értek el. Egyszerűen becsapták az embereket.
De idesorolhatjuk azt, amikor megvédték a nyugdíjat. Megvédték a nyugdíjat, eközben pedig hárommillió embertől ellopták, elvették a nyugdíj-megtakarításukat, amit több mint tíz éven át, évtizeden át gyűjtöttek az emberek. Egyszerűen lenyúlták, és azt is éppen eltagadják, hogy lényegében az államháztartási hiány csökkentésére felhasználták, legalábbis egy részét, a nagyobb részét pedig egyszerűen csak felélték. És ebből készítik számunkra azt a propagandát, miszerint nekünk jobb lenne.
De aztán megvédték a fiatalokat a dohányzástól is, mégpedig egy olyan című törvénnyel, amivel a saját haverjaiknak a dohánypiacot felosztva szétosztották. Ennek a törvénynek az eredményeként vagy talán inkább úgy mondom, hogy ennek a törvénynek a mintájára most újabb védelem alá helyeznék Magyarország egyik fontos kereskedelmi ágazatát, de mielőtt erre rátérnénk, tekintettel arra, hogy a kormánytöbbség a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról, a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi törvénnyel a dohányterméket állami monopóliummá nyilvánította, illetve koncessziókötelessé tette, ezzel korlátozta a dohánytermékek kiskereskedelmének forgalmát. És ahogy a törvény rendelkezéseinek végrehajtását követően jelentősen visszaesett a dohánytermékek legális kiskereskedelme, és megnövekedett a feketepiaci forgalom, komoly jövedéki- és forgalmiadó-veszteséget okozott a költségvetésnek.
És most elérkeztünk oda, hogy a választások előtt, itt az önkormányzati választások előtt lábra kapott az a hír, hogy nemcsak a dohánykereskedelmet, hanem emellett a szeszes italok kereskedelmét is szeretnék a kormány védelme alá bevonni, és megvédeni másokat attól, hogy ezzel kereskedjenek, avagy ehhez a fogyasztáshoz hozzáférjenek. Ezért ezt követően a kormány pedig azt tette, hogy ő cáfol, ő márpedig ilyenre nem készül.
Akkor eljött az ideje annak, hogy a kormány egyszer igazat mondjon. Tegyen lépéseket azért és bizonyítsa be, hogy ő valóban nem készül ilyen törvény elfogadására, nem készül ilyen jogszabály beadására, nem folytat egyeztetéseket szakmai szervezetekkel egy ilyen törvény előkészítésére, és ezért a kormány - miközben korábban a szóvivője cáfolta - tegyen hathatós intézkedéseket ezeknek a híreszteléseknek az ellensúlyozására. Egy ilyen terv megvalósítása előreláthatóan a dohány forgalmazásáéhoz hasonló feketepiaci folyamatokat indítana el, további jelentős adóbevételtől fosztva meg a költségvetést, de ami a legfontosabb, hogy nagyon sok ember munkáját vennék el, veszítik el, és ezrek válnak földönfutóvá ismét a kormány tevékenységének eredményeként.
Ezért célszerű, ha a kormány kinyilvánítja azt, és az általunk készített határozati javaslatot támogatva igenis bejelenti, hogy nem kíván ilyen jogszabályt előkészíteni, nem is akar a következő négyéves ciklusban ezzel foglalkozni (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és ezzel a jogszabállyal nem kíván foglalkozni. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť