DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten az Egyesült Államok által közölt kitiltási döntések nyomán előállt helyzet Magyarország számára megalázó és szégyenletes. Lehet arról merengeni, hogy az Egyesült Államok döntése mögött mennyiben a közélet tisztasága iránti őszinte aggodalom húzódik - ahogyan ezt Rogán frakcióvezető úr is megtette a hét végén -, a kérdés azonban jelenleg nem ez. Magyarország úgy áll - és ezt tudomásul kell vennünk - egy globális érdekkonfliktus ütközőzónájában, hogy közben elveszítette külpolitikai cselekvőképességét. Magyarország, ahogy az elmúlt évszázadokban annyiszor, ismét tragikusan magára maradt. Hogyan állt elő ez a helyzet? Három okot látunk.
Először is érdemes megnézni, hogy azok az országok a térségben - például Lengyelország, Románia -, amelyek hatékonyan tudnak nemzeti érdeket érvényesíteni, teljesen mindegy, hogy a parlament mennyire tagolt, kétharmados többség van-e a parlamentben vagy kisebbségi kormányzás, a legfőbb nemzetstratégiai kérdésekben, ha nemzeti érdekekről van szó, 3/3-ot, nem közjogi, társadalmi 3/3-ot tudhatnak maguk mögött. Magyarországon nem ez a helyzet. Ahhoz, hogy társadalmi 3/3-ot tudjon maga mögött a kormány, nem csak a parlamenti ellenzék, a hazai kis- és középvállalkozói szektor, illetve a társadalmi önszerveződések támogatására is szükség lehet. Ehhez képest már a ’10-es kormányváltás után terjedtek a városi legendák, hogy hazai kis- és középvállalkozókat kormány közeli szereplők keresnek meg azzal, hogy adják át a cégüket. A legutóbbi hónapokban társadalmi önszerveződések érzik úgy, hogy a hatalom fenyegeti őket, és az az üzenet, amiket önök 2010 óta az ellenzéknek küldtek, nagyjából arról szólt, hogy ami a kétharmadon túl van, az nincs. Önök legitim módon szereztek kétharmados többséget, de tudomásul kell venniük, hogy a választópolgárok közül legalább 5 milliónyian soha nem szavaztak a Fideszre.
Akkor lehet hatékonyan nemzeti érdeket érvényesíteni, hogyha a legfőbb nemzetstratégiai kérdésekben a kormány egy erős hátországot tud maga mögött, ami túlnyúlik a saját szavazótáborán. Erre azért is szükség van, hogy ha Magyarország érdekeit sértő lépésekre kerül sor, akkor egységesen minden politikai erő, minden gazdasági szereplő ott legyen a mindenkori kormány mögött. Mi ebben partnerek vagyunk, ehhez a jelenlegi helyzetben az első lépésben viszont a miniszterelnöknek kell megtennie, hogy a Kehin keresztül megtudja azt, hogy kik azok a kormányzati személyek, akiket a kitiltás sújt, és milyen indokolást kaptak az Egyesült Államok nagykövetségéről; ehhez Orbán Viktornak a teljes felhatalmazása megvan.
A második kérdés pedig az, hogy önök 2010 után és főként a jelenlegi választás után úgy gondolták, hogy önöknek mindent lehet. Meg lehet úszni a földrablásokat, a trafikmutyit, röhögve szabtak személyekre meg cégekre törvényeket, meg lehet úszni a NAV-botrányt - jóllehet az, ami ott feltárásra került, nem csak az önök kormányzati ciklusát érinti -, el lehet sikálni az offshore-lovagok kiseprűzésére vonatkozó javaslatokat, nem kell magyarázatot adni a megmagyarázhatatlan vagyonnövekedésekre, nem kell magyarázatot adni arra, hogy a kiemelt stratégiai partnerek milyen adókedvezményeket kapnak, hiszen a kétharmad mindent igazol. Én erre csak azt tudom önöknek mondani, hogy ég óvja ezt az országot attól, hogy esetleg kiderüljön, hogy esetleg külső szereplők, külhatalmak többet tudnak ezekről az ügyekről, mint amit mondjuk, a magyar ellenzék vagy a magyar állampolgárok.
Egy olyan ország, amelynek a vezetése kívülről zsarolható, nem rendelkezik cselekvőképességgel, és egy olyan ország, amelyiknek a vezetése kívülről zsarolható, maga is zsarolhatóvá válik, és elveszíti cselekvőképességét. A jövő héten éppen ezért be fogunk nyújtani egy antikorrupciós törvénycsomagot, ami tartalmazza azokat a javaslatokat, amiket az elmúlt években beterjesztettünk, és lesöpörtek az asztalról, és újraindítjuk a NAV-vizsgálóbizottsági kezdeményezésünket.
Harmadrészt pedig azt is látni kell, hogy a keleti kapcsolatok erősítésében túllőtt a kormány a célon. A Paks II. bővítéséről megkötött Orbán-Putyin-paktum minden ízében ellentétes Magyarország stratégiai érdekeivel, és a legutóbbi vitanapon felhívtuk a figyelmet arra, hogy a környezeti és államháztartási szempontokon kívül komoly nemzetbiztonsági kockázatokat is rejt. Ha visszagondolunk arra az ügyre, ami a baltás gyilkos körül keletkezett, ha visszagondolunk arra, hogy az olcsó magyar munkaerőt a magyar miniszterelnök Szaúd-Arábiában árulja, háta mögött Kóka Jánossal, ha visszagondolunk arra, hogy Nazarbajevet hogyan dicsőíti a magyar kormányzat, akkor azt látjuk, hogy olyan ország-csoportba manőverezik Magyarországot, ahol garantált a tartós leszakadás.
Első lépésben továbbra is azt követeljük, hogy a kormány (Az elnök csenget.) haladéktalanul vizsgálja felül az Orbán-Putyin-paktumot. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť