HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lukács Zoltán képviselő úr az előző hosszabb hozzászólásában is - már ne haragudjon, képviselő úr - sok sületlenséget mondott, most is sikerült neki, de a képviselő úr ráadásul cinikus is. Három vesztes választás után ilyen mélységes cinizmussal beszélni a közmédiáról, szerintem nagy tévedés az ön és az önök részéről.
De tudja, 2010-ben volt egy választás, akkor kétharmados többséggel bizalmat szavaztak az emberek a Fidesznek és a KDNP-nek, nyilván önök ellenében is; tudjuk, mit tettek a kormányzatuk nyolc évében. Elindultak rendszer-átalakítások, köztük a közmédia szabályzása is. Erről lehetett mondani sok mindent abban a négy évben, önök akkor is elmondták a most is hangoztatott sületlenségeiket. Még lehet, hogy igazuk is lehetett volna, de volt egy választás 2014-ben is, amikor az emberek véleményt mondtak arról az új közmédia-szabályozásról is, amiről igen sokat hallhattak, például a közmédiában önöktől, amikor nagyon sokszor ott szerepeltek. És az emberek megint azt mondták, hogy kétharmaddal támogatják ugyanazt a közösséget, aki addig is ezt a szabályozást is megalkotta, mert azt mondja Magyarország nagy közvéleménye - az országgyűlési választáson mondták ezt most, 2014 áprilisában -, hogy ez így jó, maradjon így.
Képviselő úr, legalább ezt vegye figyelembe, amikor ezt a sok sületlenséget hangoztatja! Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť