IKOTITY ISTVÁN,
IKOTITY ISTVÁN,
IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Négy dologra szeretnénk felhívni a figyelmet, négy dologra térnék ki a felszólalásomban.
Az első és legfontosabb nem azt érinti, ami benne van, hanem ami hiányzik ebből a salátatörvényből. Czibere Károly államtitkártól már hallottunk sok szép dolgot azzal kapcsolatban, hogy milyen előremutató átalakítások várhatóak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményrendszerben, de ebből - finoman fogalmazva - nem sok került be ebbe a módosító csomagba. Más törvényjavaslatokban pedig egyenesen szembemegy a kormány ezekkel a célokkal, gondoljunk csak a társadalmi szolidaritást felrúgó, az intézményrendszer kivéreztetését folytató költségvetésre és a kapcsolódó törvényekre.
Az új szociális államtitkár, akihez nagy reményeket fűztünk, azt mondta nemrég, idézem: „A kormány meg akarja erősíteni a gyermekvédelmi szolgálatot, szükségesnek tartja a jelzőrendszer megerősítését, az egyes szolgálatok közti együttműködés javítását. Nem lehet esetleges a jelzőrendszer működése, ezért jogkövetkezményei lesznek, ha a jelzőrendszer tagjai nem jeleznek vagy a jelzésnek nincs következménye.” - idézet befejezve.
Azt is mondta, hogy fontos a szektorok közötti együttműködés, a komplexitás, az, hogy helyi szinten a különböző ágazatok szakemberei - mint például a védőnő, a gyermekgyógyász, a gyermekvédelmi szakember és a szociális munkás - működjenek együtt. Most lett volna lehetősége az államtitkárnak, hogy a szavakat tettekre váltsa, és a kormány valóban megerősítse az intézményrendszer működését, hogy az valóban képes legyen érvényre juttatni a gyerekek jogait, megelőzni a gyermekek veszélyeztetettségét. Ehhez képest a törvényjavaslat csak a szakemberek - mint közfeladatot ellátó személyek - büntetőjogi védelmét mondja ki, ezen túlmenően nem tesz semmilyen lépést a kívánatos irányba, ráadásul a gyermekvédelmi jelzőrendszerre jövőre sem jut nagyobb forrás a költségvetésben, azaz a szavakat nem követik tettek. Azt pedig, hogy milyen sürgős lépésekre lenne szükség, a gyakorlat mutatja.
A gyermekjóléti és a gyermekvédelmi rendszer ma ezer sebből vérzik.
(20.00)
A rettenetesen leterhelt dolgozókra annyi gyerek jut, hogy lepapírozni sincs idejük az ügyeket, nemhogy érdemben foglalkoznának a gyerekekkel. Minél kisebb településre megyünk, a jelzőrendszer annál jobban haldoklik. Általában szakember sincsen, mondhatni, mállik minden, eszközök nincsenek. A dolgozók fizetése 2008 óta változatlan, 70 ezer forint nettó körüli, ennek a reálértéke azóta jelentősen csökkent. Ezek mind okai annak, hogy ma nem tudja betölteni a funkcióját a gyermekvédelmi jelzőrendszer.
Korábban a szigetszentmiklósi eset kapcsán az ombudsman is kimondta, hogy a gyermekjóléti alapellátás, valamint a gyermekvédelmi szakellátó rendszer tárgyi és személyi feltételek, valamint a képzések, továbbképzések hiányosságaira is visszavezethető működési zavarai miatt nem érvényesülhet maradéktalanul a gyerekeket megillető, védelemhez való jog. Ez pedig az állam alapjogvédelmi kötelezettsége. Az ombudsman ekkor a szükséges feltételek megteremtése érdekében az emberi erőforrások miniszteréhez fordult.
A minisztérium egy, a szakembereknek készült, a gyermekbántalmazás felismerését elősegíteni kívánó módszertani útmutatón kívül nem tett semmilyen lépést az ügyben. Az LMP már többször mondta itt a parlamentben is, hogy milyen lépéseket tartana szükségesnek. A legfontosabb, hogy a rendszert alkalmassá tegyük a feladat ellátására, azaz meglegyenek azok a személyi, tárgyi feltételek, amelyek nélkül nem lehet hatékonyan fellépni a gyermekek védelmében.
A meglévő infrastruktúra javításán, a munkához szükséges eszközök biztosításán, a szakemberek anyagi elismerésén túl szükséges a jelzőrendszerben és a hatóságoknál dolgozók szakmai képzése, továbbképzése a gyermekek veszélyeztetettségének felismerése érdekében.
A jelzőrendszeri tagok együttműködését és az együttműködés elmaradásának következményeit jogszabályi szinten is elő lehet segíteni, elő lehet, és elő kell segíteni. Szükség van szakmai utánkövetésre is, ami a jelenlegi rendszerben gyakorlatilag ismeretlen fogalom.
A második dolog, amit érintenék a felszólalásomban, a bentlakásos otthonokkal kapcsolatos finanszírozási szabályok megváltozása. Azt, hogy a bentlakásos szociális intézmények a jövőben belépési hozzájárulást kérhetnek, az előterjesztő a szociális szolgáltatások hosszú távú fenntarthatóságával indokolja. Azt már láttuk az eddigiekben, hogy ahol az öngondoskodás erősítéséről, hosszú távú fenntarthatóságról beszél a kormány, ott az adott lépése minden esetben forráskivonást, leépítést a feladat ellátásából való fokozatos kivonulást készítette elő. Ez egészen biztosan várható a szociális bentlakásos intézményeknél is.
Mint ahogy az szinte biztosra vehető, hogy nem jelent majd elég garanciát az ellátottakra nézve az, hogy a törvény kimondja: attól sem tagadható meg az ellátás, aki nem tudja kifizetni a belépési díjat. Ez az előírás kijátszható lesz a várólistákkal, azzal, hogy bár nem utasítanak el valakit, de a férőhelyhiányra hivatkozva évekig halogathatják felvételét. Az intézmények az egyre csökkenő állami forrás mellett egyre jobban rá lesznek szorulva arra, hogy ilyen belépési hozzájárulást szedjenek az ellátásra szoruló emberektől. Ha a kormány megnyitja számukra a lehetőséget, hogy ilyen módon tegyenek szert bevételre, nem lesz érdekükben a szegények felvétele. Ez tehát egy újabb antiszociális lépés a kormánytól. Újabb embereket hagynak az út szélén ahelyett, hogy az állam szociális feladatait megerősítenék.
A harmadik téma pedig, amihez hozzászólnék, a bölcsődék, családi napközik helyzete. A törvényjavaslatban több módosítás foglalkozik a jövő szeptembertől hatályos, hároméves kortól kötelező óvodával, annak előkészítésével. Most újra alkalom lett volna arra, hogy a kormány rendezze az önerőből létrejövő családi napközik finanszírozását, megadva nekik is az önkormányzati és pályázati forrásból létrejött családi napköziknek járó normatívát. Azt, hogy a hároméves kortól kötelező óvodát családi napköziben is lehessen teljesíteni, enyhítve a férőhelyhiányt, az LMP érte el. A mi törvénymódosításunknak köszönhetően vehetnek részt a családi napközik is a kötelező feladatellátásban, forrást viszont sok esetben nem kapnak hozzá. Ez azokat a családi napköziket is hátrányosan érinti, amelyek bölcsődés-korúakat fogadnak be. A hároméves kor alatti gyerekek ellátásban még komolyabb a férőhelyhiány. Ezért módosító javaslatot is benyújtunk, hogy ezt a helyzetet orvosoljuk.
És végül a negyedik, amihez hozzászólnánk, Simicskó államtitkár úr ugyan már elment, ennek ellenére elmondom, hogy végül a ketrecharccal kapcsolatos módosításról annyit, hogy üdvözöljük a javaslatot. De azt sajnálatosnak tartjuk, hogy eddig kellett várni rá. Gyakran, sokféleképpen írják le újságok, de tudvalévő, hogy a legelső, ezzel kapcsolatos baleset még május végén történt, nem is júniusban, ahogy sokszor emlegetik. Májusban történt Csepelen, amikor kiskorúak részvételével szervezett ketrecharc során többen életveszélyesen megsérültek.
Mi azonnal léptünk, módosító javaslatot nyújtottunk be, hogy még a nyári ülésszakon elfogadhassa a parlament. A kormány azzal szavazta le korábban a javaslatunkat, hogy nem a sporttörvény, hanem a gyermekvédelmi törvény módosítására van szükség. Ehhez képest újabb két hónapot kellett várni, mire a kormány beterjesztette saját javaslatát, ami meglepő módon mégis a sporttörvény módosítását tartalmazza.
Hát, ez semmiképpen nem nevezhető gyors reagálásnak. Úgy gondoljuk, hogy ilyen politikai hiúságból nem szabadna lassítani a szabályozások változtatását, korszerűsítését. Viszont, hogy ebben következetesek legyünk, mindenképpen üdvözöljük, hogy sikerült ezt a feladatot, egyébként nem egyszerű feladatot megoldani, mármint a ketrecharc visszaszorítását.
Köszönöm a figyelmet.
