CZIBERE KÁROLY,

Full text search

CZIBERE KÁROLY,
CZIBERE KÁROLY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszonyok, Képviselő Urak! Rögtön Gúr képviselő úrnak mondom, hogy nem - hogy mondjam - előre kitervelt módon nem válaszoltam, a rutintalanságom az oka, hogy a kétpercesre nem válaszoltam, de most már ezt megtanultam.
A szakmai kérdésekre. Nagyon szépen köszönöm és köszönjük a meglehetősen sok, nagyon-nagyon különböző részletezettségű és kidolgozott-ságú javaslatokat. Azt gondolom, hogy ezek közül számosat még ebben a mostani fázisban be lehet fogadni és be lehet építeni. Tehát én az alapvetően jó szándékú és szakmailag megalapozott javaslatokat üdvözlöm és abszolút támogatni tudom. Azt gondolom, hogy a legtöbb esetben azt el lehetett mondani, hogy ugyanaz a cél, ugyanaz az egész, ugyanaz az indulat, ami bennünket vezérel, az, hogy a reánk bízott ellátottaknak, szolgáltatást igénybe vevőknek jobb szolgáltatást biztosítsunk.
Néhány nagyobb csomópontot kiragadnék. Az egyik az, hogy többen azt mondták, hogy ez kevés. Ikotity képviselő úr mondta. Ez egy folyamat első lépése lesz. Én azt gondolom, hogy azt lehet mondani, hogy ebben a formában és ebben a fázisban és ebben a lépésben itt most ezt meg kellett lépni, de már ezen a héten és múlt héten megalakultak azok a munkacsoportok, amelyek februárra és márciusra azokat a nagyobb léptékű, például a falugondnoksággal kapcsolatban vagy a gyermekjóléti szolgálat megerősítésével kapcsolatban azokat a további jelentősebb, több törvényt is érintő módosításokat előkészítik, amelyeket a tavaszi ülésszakra be fogunk hozni.
Egész egyszerűen több olyan felvetés is érkezett, így például a falugondnokság átalakítása, a gyermekjóléti szolgálat megerősítése, a házi gondozás és a házi segítségnyújtás jogosultsági szabályozásának az újragondolása, amely itt és most ilyen rövid felkészülési idővel méltatlan lett volna, hogy elővegyük és bevezessük.
Tehát a szolgáltatások tekintetében a jogosultságrendszerek újraszabályozása, az ehhez illeszkedő ellenőrzési rendszer és az ehhez illeszkedő differenciált finanszírozás, hiszen ettől szenved leginkább a szolgáltatási struktúra, hogy nem adekvát ahhoz a munkamennyiséghez, -minőséghez, nehézségi fokhoz a finanszírozás nagyon sok esetben, más esetben viszont pazarlás van, ezt ilyen rövid idő alatt nem lehet egy nagyon rövid felkészülési idővel bevezetni január 1-jétől. Tehát mi arra fogunk javaslatot tenni, hogy most legyen ez a csomag, és ennek a kiegészítéseképp következik a tavaszi csomag.
Korózs képviselő úr említette a szakmai fórumokkal való párbeszédet. Ez magától értetődik. Az első egyeztetésre augusztus 12-én került sor, és azt követően minden héten átlag két ilyen egyeztetés volt, szeptember 5-én volt a nevelőszülői hálózatokkal, szeptember 15-e környékén például a családsegítők és a gyermekjólétik képviselőivel. Tehát azt az államtitkárság és a minisztérium igényli és várja, hogy a szakma képviselői folyamatos párbeszédben legyenek. Az teljesen egyértelmű, hogy a szakmai párbeszédnek és dialógusnak a távlatos, hosszú távon fenntartható struktúráit is ki kell alakítani.
A Szociálpolitikai Tanácsra én magam is jó szívvel emlékszem. Azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban egy koherens struktúrát kell kialakítani, amely a szakmafejlesztés jövőbeni keretét meg tudja teremteni, valami hasonló módon egyébként, mint a Szociálpolitikai Tanács. Nem megszüntetve lett egyébként, hanem eleve az azt szabályozó jogszabály öt évre hozta létre, és így a jogszabály hatálya elmúltával lett vége. Zárójel bezárva.
(21.00)
A szakmai fórumok rendszerét ki fogjuk alakítani, jelenleg is folynak ezek az ilyen, szakértői szintű egyeztetések, 8-10 szakértővel minden egyes területen.
A falugondnokság. Teljesen egyetértek ezzel az iránnyal, mi is erre fogunk javaslatot tenni, hogy alapvetően próbáljuk meg azt az irányt végiggondolni, hogy hogyan lehet a falugondnokság rendszerét, amely az egyik leginnovatívabb szolgáltatási típus az elmúlt húszéves történetében a szociális törvénynek, hogyan lehet - ez nagyon jó kifejezés, én is ezt szoktam használni - fölfelé tolni, egész egyszerűen azért, mert az innovativitásának egy nagyon fontos lényege az, hogy interszektorális. Tehát nem különbözteti meg, hogy idős, fogyatékos, és a többi, hanem aki a területen van, mindenkit tud segíteni. A másik, hogy a szegregált helyzetekben tud mobilizálni. Pontosan a busz, tehát a szállítás a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésnek egy nagyon fontos eszköze, és úgy látom, a Belügyminisztérium is támogatni fogja, hogy jövőre az autóbeszerzésen keresztül is, plusz a felfelé toláson keresztül is tudjunk ebben érdemben lépni. Ez egy nagyon fontos irány.
Ehhez kapcsolódik a házi gondozás vagy házi segítségnyújtás, a Korózs képviselő úr által felvetettek: nem azért kell a házi gondozás rendszerét újragondolni, hogy abból forrásokat vegyünk ki. Azért kell újragondolni, hogy a felszabaduló forrásokat azoknak a házi gondozást végző szakembereknek adjuk, akik nagyon komolyan odateszik magukat, nagyon komoly munkát végeznek, de a 145 ezres normatíva ezt nem honorálja. (Korózs Lajos: Ebben egyetértünk.) No, tehát a másik alapvetésem, hogy nem lehet, hogy öt év alatt a házi gondozási férőhelyszám és ellátotti szám 48 ezerről 125 ezerre megy fel. Ez történt; erre is azt szokták mondani, hogy nem normális dolog. Öregedik a magyar társadalom - na de nem ennyire! A padsorokban ülőknek azért, azt gondolom, van a területről tudása arról, itt Kovács képviselő úr is emlékezett erre, mondott erre pár példát, tehát ez a fejlemény alapvetően nem szakterületi folyamatokkal indokolható, hanem egész egyszerűen a jogosultságszabályozásnak a rendkívül - hogy mondjam? - laza voltával és az ellenőrzések koordinálatlanságával. Ezért ezen a területen nagyon komolyan kell lépni annak érdekében, hogy a közpénz valóban oda menjen, ahol tényleg a legnehezebb munkát végzik, hiszen van nagyon sok olyan házi gondozást végző szolgáltató, amely nagyon komolyan veszi ezt a munkát, és nem azt teszi, amit nagyon sokan, hogy akkor hálózatosodjunk, és akkor hozz még magaddal kilenc ellátottat; ismerjük ezt a technikáját a házi gondozás hálózatosodásának. Ennek szeretnénk véget vetni, és újragondolni, pontosan a falugondnoksággal párhuzamosan azt a tartalomszabályozást, hogy mit is kell házi gondozásban 2015 júliusától vagy 2016. január 1-jétől végezni. Ezt szeretnénk újragondolni.
A következő kérdés a nevelőszülői kérdés. Én azt gondolom, a felszólalásomból is érezhető volt, hogy ezt a rugalmasságot mindenki pozitívan értette és értelmezte és támogatta. Én azért szeretném megvédeni a jelenlegi szabályozást, az 500 órás képzést és a jelenlegi szabályozási környezetet. A kizárási indokokat nem az indokolta, hogy rugalmatlan legyen, hanem az a szakmai érv, hogy nagyon sokszor azt látjuk, hogy azért nem tudnak kikerülni gyermekek nevelőszülőkhöz, mert gyermeksorok vannak. Gyermeksorok vannak. Tehát nem úgy történik a kiemelés a családból, a védelembe vétel, hogy egy gyerek, egy nevelőszülő, másik gyerek, hanem sorok vannak. És ha egy nevelőszülő amiatt nem tud egy nagyobb gyermeksort kihelyezni és magához venni, mert éppen valamilyen munkája van, ne legyen összeütközés. A gyermekvédelemben nagyon sokszor van ilyen, és erősebb a gyermekek érdeke a tekintetben, hogy a testvérek - a gyermeksorok, nevezzük így -, tehát több testvér együtt egy helyre kerüljön kihelyezésre. És hogy ne legyen ellenérdekeltség a tekintetben, hogy valaki meg munkát végez, viszont annyi gyereket már nem tud bevállalni. Tehát a januárban bevezetett szabályozás alapvetően nem azért volt, merthogy nem lettek meghallgatva fontos és releváns szakmai érvek, hanem egész egyszerűen a gyermek érdekéből kiindulva indult el ez a szabályozás.
Azt gondolom, hogy megérett az idő a tapasztalatok összegyűjtésére. Ez most meg is történt, és ennek megfelelően lehet úgy finomítani, hogy a gyermek érdeke ne kerüljön veszélybe. A következő időszakban is ez lesz az értékelés legfőbb iránya.
A következő kérdés a gyermekjóléti rendszer megerősítése. Valóban azt gondoljuk, itt Vágó képviselő úr ezt el is mondta, ma is azok a szolgálatok, amelyek jól működnek, integráltan működnek. Tehát ma is azok a gyermekjóléti szolgálatok és azok a családsegítők, amelyek valóban szakmai lelkiismeretességgel működnek, azok együttműködnek, mert azt mondják, hogy nincs olyan, hogy a te családod, az én gyerekem, hanem az egy család. Ugyanaz az eset. És az esetmenedzsment, tehát az, hogy egy család összes problémája köré leülünk, ez most is a legjobbaknál van. Ez, ami itt szerepel, ezt a gyakorlatot szentesíti, és abba az irányba ösztönzi a többieket is, hogy ne építsenek külön kapacitásokat: neked is legyen egy jogi tanácsadód, nekem is egy jogi tanácsadóm, neked is egy pszichológusod, nekem is egy pszichológusom, hanem igenis ösztönözze őket legalább szervezeti szinten, hogy együttműködjenek, és ezáltal a családnak lesz jobb.
Nem érinti a szabályozás a tartalomszabályozást. Volt egy ilyen megjegyzés, hogy vajon a szakmai tartalmat nem veszélyezteti-e. Óriási fejlemény, hogy 1997-ben úgy indult el a gyermekjóléti szolgáltatás, hogy a szakmai tartalom folyamatosan csak bővült és gyarapodott, és senki sem akarja azt a szakmai tőkét, amely a gyermekjóléti szolgálatban felgyűlt, veszélyeztetni. Sőt, azt reméljük, és ez megint csak a tavaszi csomagban lesz reményeink szerint, hogy ezt a bizonyos jelzőrendszeri funkciót és a megerősítést, amit Ikotity úr tőlem idézett, abba az irányba tudjuk továbbfejleszteni. Tehát a jelzőrendszert nemcsak felelősséggel ruházzuk fel, hanem kicsit többletkapacitásokat, többletfeladatokat is próbálunk hozzá, hogy komolyan vegyük, hogy tétje legyen a jelzőrendszer valós működésének. Tehát ugyanabban vagyunk érdekeltek: a gyermekjóléti szolgálat megerősítésében.
A következővel elérkezünk a bentlakásos rendszerhez és az egyszeri bekerüléshez. Visszamennék időben a 2000-es évek közepéhez. Mert ugye ez a történet ott kezdődik. A 2000-es évek közepén mi történt? A 2000-es évek közepén három dolog egyszerre lépett hatályba a szociális bentlakásos intézményrendszerben. Az egyik a térítésidíj-szabályozásnak a felülről erősen limitálása. Ez a bizonyos differenciaszabály, az expozéban így utaltam rá, ami azt jelentette, hogy nem lehet az önköltség mínusz normatíva fölött kérni térítési díjat. A másik ilyen a normatívának a csökkentése volt 760 ezer forintról 635 ezerre, az emelteknél 125 ezer forintra. Tehát a normatívacsökkentés, a térítési díj és a belépési hozzájárulás. Akkor ez volt. Ez nem most van bevezetve, ez a 2000-es években volt.
A belépési hozzájárulás az volt, az egy jogintézmény volt. Akkor 4 millió 700 ezer körül vagy 5 millió körül volt a felső határa, de ez volt. A probléma az, hogy a 2000-es évek közepén ez a három egyszerre lett kihúzva a rendszerből, tehát az intézménytérítési díjnak a limitálása, a bekerülési díjnak az elvétele és a normatíva jelentős csökkentése, ami ellehetetlenítette a bentlakásos intézményeket. Ezt a padsorokban ülők pontosan tudják, hogy ez nagyon komoly problémákat okozott és okoz az összes bentlakásos intézményrendszerben. Itt ez a javaslat legalább töredékesen próbálja meg visszanyitni azt az egy vagy két csatornát, amely lehetővé teszi, hogy egy picivel több forrás áramoljon a bentlakásos rendszerbe.
(21.10)
Mielőtt az a vád érné a kormányzatot, hogy miért csak a kliens zsebében turkál, azért ez a kormány volt az, amely hosszú idő után először 2013-ban a fejkvótát megemelte a szolgáltatások területén, például idősklubban 30 százalékkal, fogyatékos-napköziben 50 százalékkal, de még a bentlakásos rendszerben is jelentős emelés volt a bérfinanszírozás bevezetését követően.
Azt gondolom - és az volt az egyik kérdése képviselő úrnak, hogy mi a cél -, az a cél, hogy a bentlakásos intézményrendszerben élő fogyatékosoknak és még inkább időseknek jobb legyen. Ez a legfontosabb cél. Ez a legfontosabb cél, mert nagyon sokszor azt látjuk az intézményekben, hogy ki lettek véreztetve, alulfinanszírozottak. Egész egyszerűen az ellátásminőség rovására ment nagyon sokszor az ilyen típusú pénzügyi ellehetetlenülése az intézményeknek, és szeretnénk legalább némi lehetőséget adni.
Nem tartjuk azt veszélynek, hogy akkor azt mondják az intézmények, hogy mostantól 8 millió forint, és akkor nem lehet belépni. Ez nem reális veszély. Ma vidéken az emeltnek minősülő intézmények 200 ezer forintot tudnak kérni. Kettőszázat. Pontosan azért, mert nem képesek megfizetni az emberek. Tehát azt gondolom, hogy ez nem reális veszély, hogy valaki azt mondja, hogy ez lesz a feltétel, és akkor... Nem. Az intézménynek nagyobb érdeke az, hogy bekerüljön az idős, mint az, hogy elkérje a belépési támogatást. Ugyanis a lényeg az, hogy ne nivelláljunk mesterségesen, hanem aki tud kicsivel többet fizetni, annak legyen lehetősége többet fizetni, hogy el lehessen látni azt, aki kisebb nyugdíjjal rendelkezik. Ez a bizonyos differenciaszabály és ezek az intézkedések ahhoz vezettek, hogy ellenérdekeltté váltak az intézmények a kis nyugdíjjal rendelkezők ellátásában. Ezt az akadályt ki kell venni a rendszerből, és azt gondoljuk, hogy amikor be lett vezetve ez a szabály, hogy nem lehet egyszeri belépési díjat beszedni, utána kértek egyszeri belépési díjat a fenntartók? Kértek. Működött? Működött. Hogyan? Feketén. Tehát nem az a probléma - tehát valahogy megtörtént a tranzakció, de az a baj, hogy az, ami az ágazat forrása, a feketegazdaságba lett száműzve.
Szeretnénk fehéríteni, szeretnénk kitisztázni ezeket a viszonyokat. Tehát akinek van lehetősége, hogy többet fizessen, az próbáljon meg többet fizetni, azért, hogy legyen lehetőség annak az ellátására, aki nem tud fizetni. Az a garancia, azt gondolom, rendkívül fontos, ami a javaslatban van: nem fordulhat elő, hogy valaki azért nem kerül be, mert nem tud fizetni.
Azt gondolom - és itt térünk rá az állami-civil megkülönböztetésre -, hogy mivel az állam most már a bentlakásos rendszerben a végső felelős és az ellátási kötelezett, ez egy nagyon fontos garancia arra, hogy őneki ellátási kötelme van, tehát senki nem maradhat az út szélén, senki nem maradhat ellátatlanul. Azt gondolom, hogy a civil-állami megkülönböztetést ez indokolja, az ellátási kötelezettnek a névből fakadóan mindenkit el kell látnia. Ez az állam a maga 51 ezer férőhelyével, bentlakásos férőhelyével. Jelenleg az SZGYF-nél, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál ekkora a kapacitás. Ez az a mögöttes garancia, amelyik garantálja, hogy senki nem marad ellátatlanul. Közben a civil résszel gondoskodni kell pontosan a lefölözés elkerülése érdekében, hogy ne lehessen ezt megkerülni. Lehetnek más garanciális szabályok a civileknél; ez alkalmasnak tűnik, hogy a férőhelyek 50 százalékában legyen csak lehetőség erre, a másik 50-ben ne. De el tudok képzelni más garanciális szabályokat, erről nyugodtan folytassunk egyeztetéseket.
Azt gondolom, összességében, hogy a bentlakásos rendszerben valóban az a legfontosabb cél, hogy az intézmények egy kis oxigénhez jussanak, egy kis lehetőséghez jussanak, egy kis többletmozgástérhez jussanak, és ezt alapvetően a fenntartásra, a működésre és a tárgyi felszereltségre és a munkatársak megbecsülésére költsék. Nagyon nagy szükség van erre. Természetesen itt is lesz egy következő lépés, az, amikor majd a fejkvótát el kell kezdeni differenciálni aszerint, hogy milyen fokon rászorult gondozási szempontból az idős vagy a fogyatékos. Nyilván ezt is ki kell majd egészíteni egy következő lépéssel, de ez majd egy következő csomagnak lesz a része.
Nagyon elment az idő, elnézést kérek. Azt gondolom, hogy talán az eddigi válaszokból egyértelmű volt, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket Korózs képviselő úr föltett, mi a válasz. Azt gondoljuk, hogy felelősen végiggondolt és kedvezőtlen szakterületi folyamatokat el nem indító ez a csomag. Elnézést kérek mindenkitől, aki még tett föl kérdéseket, és most részleteiben nem mentem bele, de természetesen állok rendelkezésre a következő időszakban, és mindegyikre tételesen fogunk válaszolni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť