Döntés napirendi ajánlás módosításáról

Full text search

Döntés napirendi ajánlás módosításáról
Most a napirend módosítására tett indítványokról szavazunk.
Az LMP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló T/2055. számú törvényjavaslat vitájára és határozathozatalára ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot nem fogadta el.
Most a Fidesz indítványairól határozunk. Először a napirendről történő levételt kezdeményező javaslatokról határozunk.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/1709. számú törvényjavaslat vitájára és a határozathozatalra ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a „Communitates Fortissimae” - a hűség falvairól szóló T/2062. számú törvényjavaslat vitájára ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a napirendi pontok sorrendjéről döntünk.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a mai napon a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról szóló T/1168. számú törvényjavaslatra a T/1708. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslatainak vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a holnapi napon a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/1997. számú törvényjavaslat és az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló T/2055. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslatairól történő határozathozatalra és a zárószavazásra a T/1960. számú törvényjavaslat zárószavazását követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť