SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Jobbik Magyarországért Mozgalom megalakulása óta azt az álláspontot képviseli, hogy Magyarország európai uniós részvétele csak az egyenrangú felek olyan közös megegyezése alapján valósulhat meg, amely megegyezés egyformán előnyös a felek számára. Sajnos, a megelőző évek kormányai ezt az alapelvet nem tartották szem előtt, és Magyarország európai uniós szerepvállalása a magyar emberek és vállalkozások szempontjából aránytalanul sok negatív következménnyel járt.
Sokszor elmondtuk azt is, hogy nem azonnali kilépésről beszélünk, hanem a feltételek újratárgyalásáról, azokról a feltételekről, azokról a paragrafusokról, azokról a passzusokról és szerződésekről, amelyek hátrányosan érintik Magyarországot. Azt is többször elmondtuk, hogy mi az Amerikai Egyesült Államok mintájára megalakítani kívánt európai egyesült államokat nem támogatjuk, ellenben a nemzetek Európáját igen, és hogy ezt ne a politikum döntse el, hanem legyen róla népszavazás, és döntsenek erről az emberek; azért is, mert a csatlakozás óta, mint mindenki tudja, kiszolgáltattuk a piacainkat, a pénzügyi rendszerünket, eladtuk a gyárainkat, és legutóbb a termőföldjeinket is kiszolgáltattuk a külföldi spekulatív tőkének.
Ezen káros folyamatokkal szemben a Jobbik mindig következetesen kiállt, és a valódi magyar érdekek védelméért dolgozott. Ezen törekvéseink miatt rendszeresen kerültünk éles és nemtelen támadások kereszttüzébe, s nemcsak a pártállami diktatúra utódpártjai részéről, hanem gyakorta éppen az önök irányából is.
Kérem, engedje meg, hogy emlékeztessem miniszterelnök úrnak a májusi miniszterelnöki eskütételét követően elmondott szavaira, idézem: „De ugyanúgy veszélyes és szélsőséges politikának fogom tekinteni az Európai Unióból való kilépés programját is. Nekünk, magyaroknak, viharos történelmünkkel a hátunk mögött meg kell értenünk, hogy aki nem ül a vacsoraasztalnál, nem lepődhet meg, ha az étlapon találja magát.”
Ilyen előzmények után felüdítő élmény volt hallani Kövér László házelnök úr napokban elhangzott kijelentését, miszerint ha ez az Európai Unió jövője, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hogyan kéne ebből szép lassan, óvatosan nekünk kihátrálni.
Kérdezem tisztelt miniszter urat - aki valószínűleg Orbán Viktor helyett válaszolva az ő gondolatait és véleményét is fogja tolmácsolni -, hogy egyetért-e ön Kövér László házelnök úr azon kijelentésével, miszerint bizonyos körülmények között Magyarországnak ki kell lépnie az Európai Unióból. Ha egyetért a házelnök úrral, akkor melyek azok a körülmények, amelyek között önök szerint Magyarországnak ki kell hátrálnia a Közösségből? Ha nem ért egyet a házelnök úrral, akkor ez azt jelenti, hogy minden körülmények között maradni fogunk az Európai Unióban?
És végül: készen áll-e az Unión kívüli életre vonatkozó stratégia? Hiszen, ahogy azt miniszterelnök úr is említette már, az Európai Unión kívül is van élet. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť