DR. VEJKEY IMRE,

Full text search

DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, a Mentelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Balczó Zoltán országgyűlési képviselő 2014. június 20-án lemondott a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártlistáján szerzett mandátumáról. A megüresedett mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság 1126/2014. számú, 2014. június 23-án kelt határozatával Lukács László György részére kiadta. A határozat 2014. június 26-án 16 órakor jogerőre emelkedett. A képviselő részére a megbízólevelet dr. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke 2014. június 26-án adta át. Az Országgyűlés működésére vonatkozó 2012. évi XXXVI. törvény alapján az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 9. § (2) bekezdése szerint a Mentelmi bizottság a mai ülésén megvizsgálta a Lukács László György mandátumigazolásához szükséges iratokat, amelyek alapján egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: a Mentelmi bizottság javasolja a Magyar Országgyűlésnek, hogy igazolja Lukács László György mandátumát.
Molnár Csaba képviselő 2014. június 20-án lemondott az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelölő szervezetek közös pártlistáján szerzett parlamenti mandátumáról. A megüresedett mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság 1125/2014. számú, 2014. június 23-án kelt határozatával Varju László részére kiadta. A határozat 2014. június 26-án 16 órakor jogerőre emelkedett. A képviselő részére a megbízólevelet dr. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke 2014. június 26-án kiadta. A korábban hivatkozott házszabályi rendelkezés szerint a Mentelmi bizottság a mai ülésén megvizsgálta a Varju László mandátumigazolásához szükséges iratokat, amelyek alapján egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: a Mentelmi bizottság javasolja a Magyar Országgyűlésnek, hogy igazolja Varju László mandátumát.
Lukács László György és Varju László urak nyilatkozatukban jelezték, hogy összeférhetetlenségi ok velük szemben nem áll fenn, tehát képviselői jogaikat gyakorolhatják.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť