KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 1994. június 17-én elfogadták az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, ezért ez a nap az elsivatagosodás és a kiszáradás elleni küzdelem világnapja lett. Ekkor a világméretű kampányra irányul a figyelem, mely tudatosítja felelősségünket a szárazföld pusztulásában, valamint felhívja a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére, a szárazság világméretű hatásaira.
Sokak számára teljesen természetes, hogy a vízhez bármikor, bárhol, bármekkora mennyiségben hozzájuthat, meg sem fordul a fejekben, hogy a Földön nincs ez mindenhol így, és eljöhet az idő, amikor Európában és hazánkban is sorba kell állni egy pohár tiszta vízért.
Szokás mondani, hogy a jövő háborúit a vízért vívják majd az olaj helyett. Az olaj szükséges alapanyagunk életkörülményeink fenntartásához, fejlesztéséhez, a víz azonban magához az élethez szükséges. A Föld teljes vízkészletének mindössze 2,5 százaléka édesvíz, és ennek hasznosítható, iható része csak mintegy 0,6 százalék.
Aki a híradásokat figyeli, az évek során azt tapasztalhatja, hogy vagy túl sok van a vízből, vagy túl kevés. Gyakoriak a nagy áradások - akár itt, hazánkban, a Kárpát-medencében is -, melyek hatalmas károkat okoznak akár gazdasági, akár szociális értelemben; máskor csökken a vizek mennyisége, aszállyal küzdünk, sokszor néhány hónappal az áradások után. És emellett azt is sokszor halljuk, hogy Magyarország a vizek országa, mégis azt tapasztaljuk, hogy ha sok a vizünk, akkor egyszerűen nem tudjuk megtartani, nem tudunk mit kezdeni vele, próbáljuk minél gyorsabban levezetni, majd amikor aszályosabb időszak következik, akkor pedig vízhiány lép fel, és óriási mezőgazdasági károk következnek be. Termőterületeink öntözése csak rendkívül kis hányadban megoldott.
Meg kell teremtenünk Magyarország vízmegtartó képességét. Korábban itt a parlamentben már számtalan csatát vívtunk ez ügyben az előző ciklus környezetügyi államtitkárával, Illés Zoltán államtitkár úrral, akinek a véleménye nagyjából úgy foglalható össze egy mondatban, hogy a vizek folyjanak szabadon, a folyók folyjanak szabadon, és semmiféle akadályt ez elé nem szabad gördíteni. Azonban ez a vízmegtartó képességünk javításában vajmi keveset segít.
Bízom benne, hogy az új kormány tagjai felülírják majd ezt az álláspontot, és egy kicsit gyakorlatiasabb szempontból közelítik meg a vízmegtartó képességünk javításához szükséges lépéseket, és elindulunk majd egy olyan irányban, amely segíteni fog abban, hogy a Kárpát-medence jelenleg is zajló kiszáradási folyamata megálljon, illetve visszafordítható legyen, és valóban igaz legyen az, hogy vízben gazdag ország vagyunk, és ezeket a vizeket meg is tudjuk tartani.
Az aszály- és árvízkárok figyelembevételével hosszú távú megoldásokat kell kitalálni, amelyekre már tettünk javaslatokat a korábbi években, amelyek képezhetik vita tárgyát akár a vízerőművek, a duzzasztóművek, akár a Duna-Tisza-csatorna vagy más egyéb javaslatok kérdésében.
(20.40)
Természetesen akár fokgazdálkodásról, akár más egyéb megoldási javaslatról van szó, mi nyitottak vagyunk a szakmai vitára, csak folytassuk már le ezeket a vitákat, és főleg nem utolsósorban, hanem elsősorban tegyünk valamit annak érdekében, hogy a megoldás megszülessen.
Természetesen az ökológiai szempontok nagyon fontosak, mindenféleképpen figyelembe kell venni a vízmegtartó képesség javításánál. De természetesen azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy melyik az a megoldás, amely hosszú távon javítja Magyarország vízmegtartó képességét, munkahelyeket teremt, esetleg ösztönzi a turizmust, az ipar egyéb ágának is segítséget nyújt.
Mindezek figyelembevételével, különös tekintettel az elsivatagosodás elleni küzdelem világnapjára, ismét javaslatot teszünk arra, hogy szülessen végre egy frakciók vagy pártok fölötti párbeszéd Magyarország vízmegtartó képességének javításáról, és kezdjünk hozzá a valódi megoldás megtalálásához. A Jobbik ebben partner, és minden értelmes vitának abszolút a pártján vagyunk, sőt szeretnénk ebben kezdeményező szerepet is vállalni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť