DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr. Képviselő úr, itt óriási félreértés van. Az első félreértés, hogy a nemzeti vidékfejlesztési terv forrásait 80 százalékban az Európai Unió adja, és 20 százalékban a nemzeti költségvetés. Koppenhágában olyan megállapodás született, hogy amennyiben az adott ország igényt tart rá, a nemzeti vidékfejlesztési terv 20 százalékát három évig átcsoportosíthatja a saját céljaira, a nemzeti költségvetés kiegészítésére.
(14.40)
Itt tehát nem arról van szó, hogy a nemzeti társfinanszírozást csoportosítjuk át, és a hozzá kapcsolódó európai uniós pénz kiesik. Arról van szó, hogy az Európai Unió 80 százalékát is átcsoportosítjuk a 20 százalékkal együtt, így adódik ki az a lehetőség, amit az állattenyésztőknek akarunk. Tehát nem arról van szó, hogy itt pénz elvész, itt arról van szó, hogy jogszerűen ki nem fizethető pénzeket mentünk meg és csoportosítunk át olyan célokra, amire egyébként égető szükség van.
Tehát - mint ahogy Font képviselőtársa is föltette korábban nekem ezt a kérdést - szeretném leszögezni, hogy tévedésben vannak, itt pénz megmentéséről van szó, nem pedig elvesztéséről.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť