TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Miután megállapodtunk abban - legalábbis én úgy gondolom, hogy megállapodtunk -, hogy nem folytatunk ügyrendi vitát, a huszonkét benyújtott módosító indítvány közül félreteszem azokat, amelyeket Demeter úr nyújtott be, hiszen be is jelentette, hogy visszavonta azokat, így nincs mit mondanom róluk. Ebből következően egy tisztem van, arról a három módosítóindítvány-csomagról beszélni, amelyeket Wiener György jegyez.
Wiener úr technikai jellegű módosítási javaslatot nyújtott be arra, hogy azonos legyen a fogalomhasználat a törvényben. Az “információ” és az “adat” kifejezés keveredett az előterjesztésben, néhány helyen az “információ” kifejezés maradt meg. Azt gondolom, a törvény használhatóságát javítja, ha mindenütt egységesen az “adat” kifejezést használja.
A másik dolog, amiről Demeter úr beszélt, valóban érinti azt - s Wiener úr javaslatában ez van benne -, hogy az 1995. évi CXXV. törvény 62. §-ának első mondata maradjon el. Ennek az az indokoltsága - s a magam részéről megfontolásra ajánlom ennek a módosító indítványnak az elfogadását -, hogy a titkos információgyűjtés során beszerzett adat, továbbá a nemzetbiztonsági szolgálattal együttműködő természetes és jogi személyekre vonatkozó adat, valamint az információgyűjtés ténye, technikai részletei egységesen államtitoknak minősülnek.
Ha a négyszintű titokrendszert vesszük át, az azt jelenti, hogy ebben a tárgykörben minden adat automatikusan szigorúan titkosnak fog minősülni. Márpedig ha a benyújtott törvénymódosítás logikáját követem, amely négyszintűen és az úgynevezett kárelv szerint követi a minősítési rendet, vagyis azt vizsgálja, hogy egy adat elvesztése mekkora kárt okozna, akkor azt a lehetőséget a titkos információgyűjtésre vonatkozó adatoknál is fenn kellene tudni tartani. Ennek alapján tehát nem jó az a szabályozás, hogy minden automatikusan a szigorúan titkos kategóriába tartozik, hiszen lehet olyan titkos információgyűjtéssel kapcsolatos adat, amely csak szolgálati titoknak minősül, a három elem valamelyikének. Ebből adódóan úgy gondolom, hogy a benyújtott törvényjavaslat szellemével összhangban van a nemzetbiztonsági törvény idézett paragrafusa első mondatának az elhagyása, mert ezzel lehetővé válik az, hogy az automatikus minősítést az eseti differenciált minősítéssel váltsuk föl.
Szeretném elmondani, hogy Wiener úr módosító indítványai között szerepel egy másik, részletesebb javaslat, amely gyakorlatilag azoknak a jogszabályi helyeknek a felsorolását pontosítja és teszi átláthatóbbá, amelyek a törvény elfogadása esetén megszűnnének. Ennek megfelelően ez jogtechnikai jellegű módosítás, javít a javaslaton, és a magam részéről úgy gondolom, hogy ennek az elfogadását támogatni lehet. Természetesen érdeklődéssel figyeljük - amennyiben rendelkezésre fog állni - Demeter képviselőtársunk kapcsolódó módosító indítványait, hasonló nyitottsággal fogjuk megnézni és javaslatot tenni a vitában azok érvényesítésére. Ha ezek az elmondott célnak megfelelően valóban jobbító szándékúak, és a törvényjavaslat logikáját, alapfilozófiáját nem törik meg, akkor nyitottan lehet hozzájuk igazodni. De amíg ezek a javaslatok nincsenek a kezünkben, és nem tudjuk őket értékelni, addig erről részletes vitát folytatni nem lehet.
Remélem, hogy arról a két pontról, amelyek valóban kétharmados törvényt érintenek - tehát a nemzetbiztonsági szolgálatokról és a rendőrségről szóló törvény két pontjáról -, is lehet megállapodásra jutni, hiszen nem lenne szerencsés, hogy jogi értelemben egy torzó alakulna ki, hogy bizonyos kétharmados rendelkezéseket nem sikerül hozzáilleszteni. De azt gondolom, az alapkérdés mégiscsak az, hogy az eredeti, az európai uniós illesztési feladatot, azaz a jogharmonizációt végezzük el, és még a parlament tavaszi ülésszakán lehetőség nyíljon arra, hogy ebben a vonatkozásban az uniós követelményeknek a magyar titokvédelmi rendszer meg tudjon felelni.
Elnök úr, köszönöm a szót, és köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť