KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszintén örülök, hogy alig két-három nappal a népszavazás után, a történelmi jelentőségű döntés után és a történelmi jelentőségű aláírás előtt máris vitanapra kerül sor a parlamentben, amely a gazdaság egy fontos szegmensével, az agráriummal, a mezőgazdasággal foglalkozik. Ha már az érzelmeimmel kezdtem, akkor hadd mondjam, annak nem örülök, hogy a kezdeményezők ennek a nagyon is dicséretes és helyes kezdeményezésnek tendenciózus címet adtak, koppenhágai csatavesztésről beszélnek, ezzel azt sugallva, hogy Koppenhágában valamiféle vereség érte Magyarországot, a magyar agráriumot.
Szeretném hangsúlyozni, hogy Koppenhága eredményeit természetesen nem lehet csak az agráriumra leszűkíteni. Minden, amit elértünk Koppenhágában, együtt jelenti Magyarország számára a belépés feltételeit. A cím tehát nemcsak a mezőgazdaságra vonatkozik, hanem az egész koppenhágai eredményre, és nem is először történik ilyesfajta utalás, hiszen a koppenhágai csúcsértekezlet, a megállapodás óta ismétlődően halljuk, ismétlődően állítják egyes ellenzéki politikusok, hogy az, ami Koppenhágában történt, katasztrofális, és Magyarország számára igen előnytelen.
Ez tulajdonképpen része annak, amit mi a kormányoldalról többször szóvá tettünk, hogy bizonyos, a valóságnak nem megfelelő beállítások adtak olyan képet, ami miatt valószínűleg jó néhányan úgy gondolták, hogy ilyen körülmények között egy rossz megállapodásra, egy rossz feltételekkel történő csatlakozásra nem tudnak igennel szavazni. Nemmel nem akarnak szavazni, mert hívei az európai uniós csatlakozásnak, csak nem így vagy nem most; ők azok, akik inkább otthon maradtak. Amikor részvételi arányokról beszélünk, akkor nem lehet nem figyelni erre a körülményre.
Mit is állítottak - csak néhányat kiragadva - a bírálók? Azt, hogy a mezőgazdasági kvóták tekintetében sokkal gyengébb megállapodást értünk el, mint amit az előző kormány célul tűzött. Igaz, azokat a célokat nem értük el, de azért nem értük el, mert azok nem voltak reális célok. A magyar mezőgazdaságban soha nem volt termelési adatokra vagy terméshozamokra hivatkoztak, de az Európai Uniót nem szabad lebecsülni, ők azért annál jobban ismerik a magyar mezőgazdaság helyzetét, adatait, semhogy ezeket reálisnak elfogadták volna.
A lényeg az, hogy az Európai Unió ajánlatához képest mit értünk el. Ott viszont a tények, a számok azt mutatják, hogy minden tekintetben javítani tudtunk azon a pozíción, amit az Európai Unió ajánlott. Még az is előfordult ebben a Házban, hogy egy ellenzéki politikus - egyébként kiegyensúlyozott felszólalásairól ismert és emiatt becsült politikus - az ellenzéki állítások igazát bizonyítani próbálva azt mondta, hogy Magyarország a harmadik legrosszabb eredményt érte el Koppenhágában, mert az egy főre jutó támogatás mértékében csak Csehország és Szlovénia ért el kisebb eredményt. Node tudjuk, az Európai Unió úgy működik, hogy azok kapnak nagyobb támogatást, akik arra jobban rászorulnak és nem azok, akik jobban tárgyalnak. Különben Svédországban a közvélemény joggal hihetné, hogy Svédország nagyon rosszul tárgyalt, amikor csatlakozott, ezért lett nettó befizető ország Németországgal és Ausztriával együtt, nem úgy, mint a portugálok, spanyolok, görögök, írek, akik viszont rendkívül hatékonyan tárgyaltak, és ezért lettek nettó kedvezményezett ország. Tudjuk, hogy nem erről van szó. A gazdaság adatai döntik el azt, hogy egy ország nettó kedvezményezett vagy nettó befizető lesz-e.
Tehát a kiindulóponttal van baj, mert az nem felel meg a valóságnak. S azt is érdemes figyelembe venni, hogy mindent, amit elértünk Koppenhágáig és Koppenhágában, az valóban öt kormány egymásra épülő tevékenységének az eredménye. Mindenkinek igaza van, aki azt mondja, hogy kormányzati szinten az Antall-kormány tűzte ki a csatlakozást mint célt, és ő kötötte meg a társulási megállapodást, az Európai Megállapodást. A Boross-kormány adta be a csatlakozási kérelmünket. A Horn-kormány kezdte meg a tárgyalásokat 1998. március 31-én, elérve azt, hogy a differenciálás elvének megfelelően ne mind a tizenkét - sőt Törökországgal együtt tizenhárom - országgal kezdjenek tárgyalni, mert az nagyon lelassíthatja a tárgyalásokat, hanem csak a legfelkészültebb hat országgal. Az Orbán-kormány zárt le 24 fejezetet, köztük a tőkemozgással kapcsolatos fejezetet. Ott érte el azt, hogy a földvásárlásra hétéves moratóriumot fogadott el az Európai Unió. Megjegyzem azonban, egy kiskaput is nyitott, hogy aki viszont letelepszik és hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, az már három év után megveheti a földet. És az Orbán-kormány ért el egy 25 százalékos ajánlatot a közvetlen kifizetéseknél, többet nem sikerült elérnie.
A Medgyessy-kormány zárta le a hátralévő hét fejezetet; egyébként ezek voltak a legnehezebbek, hiszen támogatásokról, költségvetési kérdésekről, befizetésekről, pénzügyi egyensúlyokról szóltak. Mindenben javítani tudott az Orbán-kormány által elért pozíciókon, a földvásárlásra vonatkozó moratóriumot plusz három évvel meghosszabbította, a kvótákról már szóltam, az Európai Unió ajánlatain emelni tudott, és még a közvetlen kifizetéseknél is elérte azt - és ezt is el kellett érni -, hogy még 30 százalékkal meg lehet emelni a nemzeti költségvetésből a közvetlen kifizetések összegét. Volt ugyan olyan, aki azt mondta, hogy ezt nevetséges eredménynek nevezni, de aki tudja, hogy a közös agrárpolitikában elő van írva a támogatás mértéke, így a nemzeti költségvetésből adható támogatás mértéke is, az persze azt is tudja, hogy ezt kemény tárgyalással, szívós munkával kellett és lehetett csak elérni.
Azt is szeretném elmondani, hogy a létrejövő megállapodás mindig mind a két féltől függ; tehát nemcsak a mi tárgyalási ügyességünktől, hanem a másik fél hajlandóságától és a külső körülményektől, a külső feltételektől is. Néhányat mondanék ezek közül, csak említésképpen. 1998. március 31., a tárgyalások megkezdése óta - amikor hat ország kezdte meg a tárgyalásokat - a hat ország később kibővült tizenkét országra. Ez azt jelenti, hogy a differenciálás elve már 1998 után egyre kevésbé érvényesült, és végül ezt fel is adták; azt jelenti, hogy tizenkét ország csatlakozására fordítódik ugyanaz a pénz, amit eredetileg hat ország csatlakozására és egy hat országból álló bővítésre szánt az Európai Unió, mert a pénzen nem emeltek, és közben a világgazdaság és ezen belül az Európai Unió gazdasága a fellendülő szakaszból hosszú stagnálásba fordult át, ennek minden hátrányával együtt.
(8.40)
Így kell tehát értékelni mindazt, amit Koppenhágában sikerült elérni, így kell értékelni mindazt, amit Koppenhágában az agrárfejezet kérdésében sikerült elérni. Mi az, amit sikerült elérni? Azt sikerült elérni, hogy az Európai Unió a kötelezettségvállalási szinten az agrárgazdaság támogatására és vidékfejlesztésre összesen - csak forintban mondom az összeget - 2004. május 1. és 2006. december 31. között, vagyis a csatlakozást követő két és fél, mindenki által érthetően és indokkal nehéznek mondott évben 530 milliárd forint többletet biztosít Magyarországnak. Rögtön hozzáteszem, a tényleges várható kifizetést tekintve ez az összeg 460 milliárd forint. Ez bizony meglehetősen nagy összeg, ez ma a magyar mezőgazdaság támogatására fordított költségvetési összegnek több mint kétszerese. Tehát egy komoly eredmény, ami az egész dolog pénzügyi mérlegét illeti.
Ami a legtöbbet vitatott közvetlen kifizetések ügyére vonatkozik: ismeretes, hogy ennek a közvetlen kifizetésre szánt összegnek 88 százaléka, vagyis döntő többsége a szántóföldi növények termelőit segíti, a gabona-, az olaj-, illetve a fehérjenövények termelőit. Nos, ez a közvetlen kifizetés, amiben elértük azt, hogy a 25 százalékot még további 30-cal meg lehet növelni, ez azt jelenti, hogy a 25 százalékos, az Európai Uniótól járó támogatás átlagosan 18 ezer forint/hektár. Ez lényegesen több, mint ami jelenleg jár termőföld alapú támogatásként az a 7 ezer forint, vagy a regisztrált családi gazdaságoknak járó 9 ezer forint, annak a duplája, tehát ez nagyobb, és ehhez jön még a 30 százalékos magyar költségvetési támogatás, a kettő együtt összesen 39 ezer forint/hektár átlagosan. És hogy ezt sikerült elérni, ebben része van annak is, hogy például a búza referenciahozamát sikerült az Európai Unió eredeti ajánlatához képest lényegesen magasabb szintre tornázni.
Összesen, ha sorba állítjuk a tíz tárgyaló, a tíz csatlakozó országot, akkor Magyarország ebben a második helyen van az összeget tekintve, és az Európai Unió jelenlegi tagállamaihoz képest körülbelül a középmezőnyben foglal helyet. Ez már a csatlakozás első évében, tehát 2004-ben azt jelenti, hogy a magyar mezőgazdasági termelők a spanyol és portugál termelőknek járó összeg körülbelül 90 százalékát kapják, és a harmadik évben a magyar gazdáknak, a magyar termelőknek jutó támogatás meg is fogja haladni a spanyol és a portugál gazdáknak járó összeget, és másfélszerese lesz annak, mint amit a lengyel mezőgazdasági termelők kapnak.
És akkor még nem beszéltünk a többi támogatási formáról, az exporttámogatásról, az intervenciós felvásárlásról, amelyek az Európai Unió jelenlegi tagállamai termelőinek járó összeggel azonos. Tehát ebben semmiféle különbség, semmiféle átmeneti időszak nincs.
Ami valóban probléma, tisztelt Ház, az nem a támogatások mértéke, az ebben meglévő különbség, hanem a versenyképességben meglévő különbség. De ez nem az európai uniós csatlakozás hátránya, ez egy objektív tény, és összességében azt lehet mondani, hogy ezen a helyzeten javít a csatlakozás, ezen a helyzeten javít az a támogatás, amit a magyar mezőgazdaság az Európai Uniótól kap. És azoknak a termelőknek, akik most is hatékonyan és gazdaságosan termelnek, ott van egy 450 milliós egységes piac, a világ legnagyobb egységes piaca, és ott van az Európai Unión kívülre irányuló exporthoz igénybe vehető nagyobb támogatás. Tehát a piaci támogatás, az értékesítési biztonság és a csatlakozásból származó egyéb előnyök, így a vidékfejlesztési támogatás az, amire azt mondhatjuk, hogy igenis ezek a Koppenhágában elért legfontosabb eredmények.
A vidékfejlesztési tervben, amelyben 80 százalékos uniós támogatás mellé egy 20 százalékos hazai kiegészítés jár, és nincs gazdálkodói önrész, amiből az agrár-környezetvédelmet, az erdősítést, a kedvezőtlen adottságú területek fejlesztését lehet támogatni többek között, de lehet az árutermelő gazdaságoknak támogatást nyújtani, termelő és értékesítő szervezetek létrehozását támogatni, és egy sor más dologra ugyancsak föl lehet használni. Összesen a vidékfejlesztési tervhez 370 millió euró tényleges kifizetési támogatást kapunk, és ehhez további 313 millió euró jár a strukturális alapokból.
Összességében tehát igen jelentős az az összeg, amit a koppenhágai tárgyalások eredményeként sikerült a magyar mezőgazdaság számára kiharcolni. Meggyőződésem, hogy a közös agrárpolitikában való részvétel ilyen módon a nagyobb bevétel, a támogatás, az értékesítési biztonság oldaláról jelentős előnyökhöz juttatja a magyar gazdákat, a magyar termelőket. És összességében ezt az egészet akkor tudjuk reálisan értékelni, ha eljátszunk azzal az egyébként képtelen gondolattal: mi lett volna, ha kevesellve a 25 százalékos közvetlen kifizetést, fölrúgjuk a tárgyalóasztalt, és azt mondjuk, hogy nem kell, és föláll a magyar delegáció, és hazajön. Lehet, hogy akkor az ellenzék ünnepelt volna bennünket, bár attól tartok, hogy nem, hanem akkor azt mondták volna, hogy eljátszottunk egy történelmi esélyt. Viszont az biztos, hogy ha ezt megtesszük, akkor lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe jut a magyar mezőgazdaság, mint így, hogy csatlakozni tudtunk. És mindezt, tisztelt Ház, nem lehet elválasztani attól, amit összességében jelent az európai uniós csatlakozás, a nagyobb érdekérvényesítéstől az európai uniós állampolgársággal járó jogokig és lehetőségekig, amikről nem ennek az ülésnek a feladata szólni.
Összességében én tehát meggyőződéssel állítom, Koppenhágában nem csatát vesztett, hanem csatát nyert Magyarország és ezen belül a magyar agrárium.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
