GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az EU-s tárgyalásokról és azok eredményéről folyik ma a vita, de azt hiszem, nem tudunk eltekinteni az agrárium mindenkori és jelenlegi helyzetétől, ezért néhány gondolattal az EU-s tárgyalásokról, néhánnyal pedig a jelenlegi helyzetről szeretnék pár szót mondani.
Az előbb már elhangzott, hogy az EU-val a tárgyalási százalék - ami fontos, de nem minden, és ezt mindannyian tudjuk - valahol a nulláról indult. Olyan hamis érvekkel indult a nulláról, hogy Magyarországon vagy a csatlakozó országokban konzerválná az életképtelen gazdaságokat, az intézményi háttér ki nem alakulása miatt úgyis képtelenek lennénk felvenni a támogatásokat, és olyan tömegű jövedelem szabadulna a magyar vagy a csatlakozni vágyó agrártermelőkre, ami belpolitikai feszültséget okozna. Tarthatatlan feltételezések és következmények voltak ezek. Innen jutottunk el a 25 százalékos közösségi támogatásig, ami ha így maradt volna, és csak ez lenne, akkor mi, agrártermelők azt mondhatnánk, hogy arcpirítóan kevés.
A kormányzatnak mérlegelnie kellett a helyzetet, hogy mit tegyen és mit tehet. Amit tett, a 30 százalék saját forrás kihasználása, jelentős előrelépés, és ezt mind a két oldalon nyugodtan elismerhetjük. Mérlegelnünk kell és kellett azt - s talán ezért voltunk mi, agrárosok mind a két oldalon kicsit visszafogottak az EU-s csatlakozás vitáiban -, ha vannak is aggályaink, hogy vajon van-e jogunk megkérdőjelezni az ország lakossága döntő többségének jobb életet, eredményes lehetőségeket hozó EU-s csatlakozást; akkor is, ha nekünk sok vagy nehéz küzdelmet kell megvívnunk.
A másik ilyen téma a kvóták kérdése. Azt hiszem, itt könnyebb az értékelés, hiszen minden egyes kvótával szabályozott termék esetében legalább a jelenlegi termelési szintet fenn tudjuk tartani, néhány esetben pedig mozgásteret biztosít a fejlődésre is. S mindezek mellett biztosítani fogja a már megszokott hazai lakossági, igen magas színvonalú élelmiszer-ellátást. Igaz ez a szántóföldi bázisterületre és a referenciahozamokra egyaránt.
Úgy gondolom, a legtöbb gondunk és bajunk - ami már elhangzott a vitában - az állattenyésztés területén várható. Jól tudjuk - a szakmában régen dolgozóknak ezt nem kell magyaráznom -, hogy egy ország agrárpolitikáját, az agrárnemzetek sorában elfoglalt helyét, de alapvetően az agrárkultúráját is a mezőgazdaság nehéziparának, az állattenyésztésnek a helyzete határozza meg. Magyarországon főleg három ágazat jelentős e területen, a szarvasmarha, a sertés és a baromfi. Közülük kettő nem kvótához kötött termelés. A szarvasmarha-ágazat esetében a magyar félnek sikerült elérnie, hogy a tejkvóta és a húsmarha-támogatások egy csomagban kerüljenek tárgyalásra, így jelentős fejlesztési mozgástér is maradt. A számokat már felsorolták képviselőtársaim, azokkal különösebben nem is érdemes foglalkozni. Az a közel 2 milliárd literes kvótamennyiség, aminek csak jó kétharmadát, 80 százalékát értük el az elmúlt időszakban, biztosíték a további fejlődésre.
Sokkal nehezebb helyzetben vagyunk jelen pillanatban a sertéstermelés területén; s át is térnék erre. Az EU-ban az úgynevezett puha rendtartású, viszonylag lazán szabályozott termékek körébe tartozik az ágazat, ami azt jelenti, hogy elsősorban a piaci verseny és a gazdák közötti erős versengés fog dominálni. De mindezek ellenére nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a ciklikusság a termelésben, a felvásárlási árakban, ami Magyarországon az elmúlt tíz évet jellemezte - hogy másfél év alatt száz százalékkal voltak képesek a felvásárlási árak változni -, nincs az Európai Unióban. Ugyanis az európai uniós szabályozás lehetővé teszi a magántárolási díjak kifizetését, a piaci felesleg Unión kívüli exportjának igen jelentős támogatását. Ennek egy kicsit ma kárvallottjai vagyunk Unión kívül, mert ide érkezhet az erősen támogatott hús, amit a WTO nekünk tilt.
Mindezeken kívül olyan nemzeti és EU-s támogatások vannak állatjóléti, környezetvédelmi, állatorvosi, hullamegsemmisítési költségek csökkentésére, amelyeket mi is szívesen vennénk, és teljesen mindegy, hogy az előállított termék árában vagy a költségeink csökkentésében kapjuk meg ezeket a lehetőségeket.
Mit lehet ma tenni? Tudjuk, hogy a sertéstartók időről időre - maximum kétévente - az utakon próbálnak érvényt szerezni annak a jogos követelésüknek, hogy tisztességes munkáért tisztességes jövedelmet kapjanak. Mitől lesz ez más ezután az EU-ban? A mai magyar sertés- és kisebb mértékben a baromfitermelők helyzetéért alapvetően minden eddigi kormány szinte azonos nagyságrendben felelős. Ezért nagy, sőt óriási a felelőssége az EU-csatlakozás előtti utolsó kormánynak, hogy rendbe teszi ezt a két ágazatot, ami alapja a magyar mezőgazdaságnak, vagy magára hagyja, mint azt tették elődei. A kérdés ma az, hogy a sertés- és baromfipiac összeomlása, a takarmányigény jelentős visszaesése, a teljes ágazati csőd elkerülhető vagy nem. Erről ma kevés szó esett. S ezen az EU sem fog segíteni, ha mi nem akarjuk.
Maradjunk a sertéspéldánál! Végére jár-e és gyorsan a kormány annak, hogy az első hónapokban mennyi sertéshús érkezett az országba, ebből mennyi a humán fogyasztásra nem javasolt sertéshús mennyisége - megsúgom, körülbelül annyi, mint az előző tétel volt -, ebből mennyiből készült kutya- és macskatáp, mennyit használtak fel készítményekbe és hogyan lehet a magyar fogyasztók asztalára 600-800 forintos húsvéti sonkát tenni? Vagy hogy lehet milliárdos osztalékot kivenni az egyik nagy feldolgozó üzemből, amikor azok élharcosai a felvásárlói árak csökkentésének? Utánajár-e a kormány, hogy az esztelen árleszorító, mindenkit tönkretevő árversenyben mi a hipermarketok szerepe, amelyek ugyanezt saját országukban nem merik megtenni?
A kormány közel 10 milliárdot költött a sertéstámogatásra, a helyzet pedig egyre rosszabb. Meddig dobjuk a kútba a pénzt? Mindig a kormányról és nem csak az FVM-ről beszélek, hiszen a rendtartási törvényben megpróbáltuk elérni, hogy egy kézbe kerüljenek a jogosítványok, ne legyenek a Gazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az FVM között a feladatok elsikkadva. Ezt nem sikerült maradéktalanul végrehajtanunk, talán ez az utolsó felhívás segít ezen a területen is.
Úgy gondolom, hogy kollégáim a további részletekről még bőven szólni fognak. Elnézést kérek, hogy nem csak az EU-s feladatokkal foglalkoztam, hiszen az EU-ban már kevesebb gondunk lesz, mert ott nem lehet számla nélkül leadni és vásárolni a sertéseket, nem lehet minősítés nélkül forgalomba hozni, és nem lehet megtenni, hogy a külhonból behozott fagyasztott húst friss húsként árulják a magyar boltokban. Az EU-ban rend és fegyelem lesz, és ennek mi, tisztességes termelők örülünk, és nagyon sajnáljuk, hogy Magyarországon ezt a rendet nem lehetett megteremteni.
Köszönöm szépen. (Taps.)
